Olvasói vélemények
Összegzés:A kritikák dicsérik Dina Nayeri könyvét, mint a menekültélmény elgondolkodtató és érzelmekkel teli feltárását, amely ötvözi személyes elbeszéléseit más menekültek elbeszéléseivel. Az olvasók értékelik a szerző ékesszóló írói stílusát, és úgy találják, hogy a könyv felnyitja a szemüket a menekültek küzdelmeire. Egyes kritikák azonban aggályokat fogalmaznak meg a könyv felépítésével és a szerző nézőpontjával kapcsolatban, ami bizonyos következtetésekkel kapcsolatban vegyes érzéseket vált ki.
Előnyök:⬤ Éleslátó és elgondolkodtató a menekültekkel kapcsolatos tapasztalatokról.
⬤ Ékesszólóan megírt és érzelmileg felkavaró.
⬤ Személyes történetek és szélesebb körű menekültügyi tapasztalatok keverednek.
⬤ Megváltoztatja a nézőpontokat és felkeltik az érdeklődést a menekült közösségek segítése iránt.
⬤ Magával ragadó történetmesélés, amely az olvasót még többre készteti.
Hátrányok:⬤ Egyesek szerint a szerkezet zavaros és nehezen követhető.
⬤ Kritika a szerző nézőpontjával és politikai nézeteivel kapcsolatban.
⬤ Az érzelmi elköteleződés érzékelhetően nem volt olyan erős, mint a szerző testvérének könyvében.
⬤ Egyes olvasók úgy érezték, hogy a narráció néha eltávolodott a fő cselekményszálaktól.
(96 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Ungrateful Refugee - What Immigrants Never Tell You
Könyv tartalma:
Milyen érzés menekültnek lenni? Ez egy olyan kérdés, amire sokan közülünk nem nagyon gondolnak, pedig több mint 25 millió menekült van a világon. Menekültnek lenni annyit jelent, mint megküzdeni a társadalomban elfoglalt helyünkkel, megpróbálni összeegyeztetni az eddig ismert életünket egy új, ismeretlen otthonnal. Mindezt úgy, hogy közben a hála terhét viseli a befogadó országban: azt az elvárást, hogy örökké hálásnak kell lenned azért a térért, amit kaptál.
Dina Nayeri nyolcévesen édesanyjával és testvérével együtt elmenekült Iránból, és egy olasz szálloda romos burkolatában élt, amelyből menekülttábor lett. Végül Amerikában kapott menedékjogot. Oklahomában telepedett le, majd Princetonba került. Ebben a könyvben Nayeri saját eleven történetét fonja össze más menekültek és menedékkérők történeteivel az elmúlt években, beavat minket mindennapi életükbe, és végigvezet bennünket útjuk különböző állomásain, a meneküléstől a menedékjogon át a letelepedésig. Ezeken az oldalakon egy pár telefonon keresztül szeret egymásba, és nők gyűlnek össze, hogy elkészítsék az otthonukra emlékeztető tésztát. Egy zárkózott, meleg férfi próbál igazat mondani, miközben menedékjogot kér, egy tolmács pedig megpróbál segíteni az újonnan érkezetteknek, hogy bemutassák történetüket a hatóságoknak.
Itt semmi sem lapos, semmi sem leegyszerűsített. Nayeri a menekültek életének új értelmezését kínálja, szembeszállva a veszélyekkel a raj metaforájától a „jó” bevándorlók fogalmáig. Felhívja a figyelmet arra a káros módra, ahogyan a nyugati kormányok bizonyos veszélyeket másokkal szemben előnyben részesítenek. Meglepő és provokatív kérdéseivel A hálátlan menekült újraszabályozza a menekültélmény körüli beszélgetést. Itt valódi emberi történetek olvashatók arról, milyen az, amikor az ember kénytelen elhagyni az otthonát, és az újrakezdés reményében átutazni a határokon.
