Olvasói vélemények
Összegzés:Johan Huizinga „Homo Ludens” című könyve a játék fogalmát, mint az emberiség egyik alapvető jellemzőjét vizsgálja, mélyre hatolva annak kulturális, nyelvi és szociológiai vonatkozásaiban. Míg sok olvasó mélyrehatónak, elgondolkodtatónak és elegánsan megírtnak találja, másoknak nehézkes és sűrű nyelvezete okoz nehézséget, különösen akkor, ha könnyedebb vagy a játékra koncentráló írásra számítottak.
Előnyök:A könyvet dicsérik éleslátó és ékesszóló írása, a játék természetének alapos vizsgálata, valamint a kultúra és a civilizáció különböző aspektusaihoz való kapcsolódása miatt. Az olvasók nagyra értékelik Huizinga azon képességét, hogy a játékot komoly kulturális elemekkel kapcsolja össze, valamint azt, hogy a játékot olyan tudományágakon keresztül alkalmazza, mint a művészet, a jog és a rituálék. Sokan életre szóló olvasmánynak és a kultúrtörténet klasszikusának tartják.
Hátrányok:Néhány olvasó kihívásnak találja a könyv sűrű és tudományos nyelvezetét, azt sugallva, hogy a könyv több nyelv és fogalom ismeretét igényli, ami korlátozza a hozzáférhetőségét. Emellett néhány kritikus csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a könyv nem felelt meg az elvárásaiknak a spontán játék és a strukturált játékok konkrét példáival kapcsolatban. Vannak panaszok az angol fordítás vélt minőségével kapcsolatban.
(62 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Homo Ludens: A Study of the Play-Element in Culture
Könyv tartalma:
Johan Huizinga a Homo Ludens című művében a játékot a virágzó társadalmak központi tevékenységeként határozza meg. A játék öt jellemzőjét határozza meg: a játék szabad; nem a hétköznapi vagy valódi élet; mind helyét, mind időtartamát tekintve különbözik a hétköznapi élettől; rendet teremt; nem kapcsolódik anyagi érdekekhez, és nem lehet belőle hasznot húzni.
A humán tudományokból, az üzleti életből és a politikából vett kultúrákon átívelő példákkal Huizinga a játékot a maga sokszínűségében vizsgálja, ahogyan az a nyelvhez, a joghoz, a háborúhoz, a tudáshoz, a költészethez, a mítoszokhoz, a filozófiához, a művészethez és még sok máshoz kapcsolódik. Mint írja, a civilizáció a legkorábbi fázisaiban játszott. Nem úgy jön ki a játékból, mint egy csecsemő, aki kiválik az anyaméhből: játékban és játékként keletkezik, és soha nem hagyja el azt.
Platóntól kezdve Huizinga végigköveti a játékos ember hozzájárulását a középkoron, a reneszánszon és a kora újkoron keresztül. Saját korunkra tekintve írja: Az amerikai politikában a játék) még nyilvánvalóbb. Már jóval azelőtt, hogy a kétpártrendszer két gigantikus csapattá redukálódott volna, amelyek politikai különbségei egy kívülálló számára alig észrevehetőek, a választási kampányok Amerikában egyfajta nemzeti sporttá fejlődtek. A Homo Ludens figyelemre méltó történelmi átívelésével a következő nemzedékek számára meghatározza a játékot.
Lenyűgöző beszámoló az emberről, a játékosról és a játéknak a civilizációhoz való hozzájárulásáról. Harper s.
Az éles és erőteljes intelligenciájú író, akit a kifejezés és a kifejtés olyan tehetsége segít, amely igen ritka, Huizinga az emberi kultúra egyik legalapvetőbb elemét, a játék ösztönét állítja össze és értelmezi. E kötetet olvasva az ember hirtelen felfedezi, hogy a jog, a tudomány, a szegénység, a háború, a filozófia és a művészetek terén elért eredmények milyen mélyen táplálkoznak a játékösztönből. Roger Caillois, a Diogenész szerkesztője".
