Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv tömör, mégis informatív áttekintést nyújt a MiG-21-es vadászrepülőgépről, részletesen bemutatva annak történetét, fejlődését és jelentőségét a repülésben. A könyv számos illusztrációt tartalmaz, és értékesnek tekinthető a repülés szerelmesei és a modellkészítők számára, bár néhány olvasó megjegyezte, hogy bizonyos területeken nem elég mélyreható, és a fényképek minőségével is akadnak problémák.
Előnyök:Jól szervezett és informatív, könnyen olvasható, nagyszerű illusztrációk, tömör áttekintés a MiG-21 történetéről, jó a repülés gyűjtőinek és rajongóinak, részletes leírás a változatokról és a műveleti történelemről.
Hátrányok:Nem mélyül el minden változatban, némileg mesterkélt nyelvezet a fordításban, 64 oldalra korlátozódik, ami miatt az olvasó többre vágyhat, számos fénykép fekete-fehér.
(17 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Mikoyan-Gurevich Mig-21
Könyv tartalma:
A NATO által "halágy" becenévre keresztelt MiG-21-es 1972-től kezdve a szovjet sugárhajtású vadászgépek elsődleges típusa volt, amely világszerte számos konfliktusban szállt szembe az F-15 Eagle és az F-14 Tomcat típusokkal.
A MiG-21-es szilárdan tartja a világ legszélesebb körben gyártott és használt sugárhajtású vadászgépének címét, több mint 10 000 példány gördült le a volt Szovjetunió három üzemének gyártósorairól. A típust licenc alapján Indiában és Csehszlovákiában is gyártották, Kínában pedig a 2000-es évek végéig licenc nélkül. Az eredeti prototípus, a Ye-6/1, amelyet Mach-2-es könnyű taktikai vadászgépnek terveztek, 1958-ban repült először. A típus első sorozatgyártású változata, a MiG-21F néven 1960-ban jelent meg, és annak továbbfejlesztett alváltozata, a MiG-21F-13 (74-es típus, NATO jelentési neve Fishbed-C) 1961-ben vált exportképessé. Ez egy egyszerűsített nappali rövid hatótávolságú, tiszta időjárású elfogó és taktikai vadászgép volt.
A MiG-21F-13 viszonylag gyenge fegyverzetet kapott, mindössze két R-3S levegő-levegő rakétát (AA-2 Atoll, az AIM-9B Sidewinder hőkereső rakéta kissé továbbfejlesztett, visszafejlesztett másolata), amelyek hatékony hatótávolsága alacsony magasságban 0,27 tmf/0,5 km és 1,1 tmf/2 km között volt. A pilóták szerint a MiG-21F-13 kiváló elfogó repülőgép volt világos nappal, bár korlátozott harci hatósugara és gyenge éjszakai képességei voltak. A könnyű és mozgékony repülőgépet kezdettől fogva transzszonikus/szuperszonikus bombázók és taktikai vadászgépek elfogására tervezték minden magasságban, egészen 66 000 láb magasságig.
A MiG-21bis volt a típus utolsó változata, amely 1969-ben emelkedett először a levegőbe, az első sorozatgyártású példányok pedig 1972-ben gördültek le a gyártósorról. A MiG-21bis megerősített törzzsel rendelkezett, amelyet az alacsony szintű légi harcra és a földi támadásra optimalizáltak. Hajtásáról a továbbfejlesztett R-25-300-as turbóhajtómű gondoskodott, amelynek teljesítménye 40 km volt. 2kN (9,038lb) szárazon és 69. 65kN (15,653lb) utánmelegítéssel, amely három perces vészhelyzeti utánmelegítéssel 97 kN (21,790 lb) teljesítményt nyújtott alacsonyan. A pilóták azonban megjegyezték, hogy a nehezebb "bis" sokkal kevésbé volt mozgékony, mint a MiG-21PF/PFM, és hogy a levegőben úgy viselkedett, mint egy bika, míg a MiG-21PFM-et vezetni olyan volt, mint egy csődörön lovagolni.
A MiG-21bis egy 1960-as évekbeli repülőgépváz és hajtómű sikeres kombinációja volt, amelyet egy 1970-es évekbeli analóg avionikai egységgel és modern vadászrakétákkal szereltek fel. Az 1980-as évek közepére, bár megőrizte elődeinek fő hiányosságait - korlátozott működési sugár és radartávolság, a látótávolságon túli rakéták hiánya, a pilóta rossz látótávolsága, közepes lassú sebességű kezelhetőségi jellemzők és a pilóta nagy munkaterhelése, amely kemény kiképzést és koncentrációt igényel a teljes bevetés alatt -, olcsó és széles körben népszerű harci repülőgépnek bizonyult.
