Narcissus, avagy önmaga szerelmese

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Narcissus, or The Lover of Himself

Könyv tartalma:

A Nárcisz, avagy önmaga szerelmese egy elképesztő középszerűségű darab. Jean-Jacques Rousseau, aki inkább társadalmi gondolkodóként, mint drámaíróként ismert, azt állítja, hogy tizennyolc éves fiatalemberként írta, mintegy húsz évvel azelőtt, hogy 1752.

december 18-án XV. Lajos király előtt bemutatták. A darab megbukott, és Rousseau életében soha többé nem került színpadra.

A darabhoz írt előszavában, amelyet a sikertelen előadás után írt, Rousseau bevallja, hogy mindaddig visszatartotta magát a darab kiadásától, amíg szerzői hírnevét megőrizte.

Ez meglehetősen megfontolt ítélet, hiszen egy olyan kaliberű mű, mint a Narcissus, bizonyosan nem erősítené Rousseau státuszát. A cselekmény, a karakterek, a nyelvezet és a komikus elemek gyengének vagy hiányosnak tűnnek.

Ezért az olvasó (vagy néző) érthető módon megkérdőjelezheti a darab érdemeit, és a kiadás szükségességét. De ha a Nárcisz sosem lett volna, akkor az előszava sem. Ez a két évtizedes utószó sok szempontból sokkal érdekesebb nyitánya lesz az ezt követő komédiának.

Gazdag filozófiában és kritikában, őrülten zsong a paranoiától, és meglepően meggyőzően állítja, hogy a művészetek és a tudományok, a tudás hajszolása, a betűk művelése és a civilizáció minden kelléke romboló, az ember erkölcsére káros erők. Bocsánatkérés azért, hogy bolondos ifjúkorában irodalomírással kísérletezett, és egyúttal művészetének létjogosultságát is igazolja. Az előszó, amelyben azt írja, hogy "vonakodásom ellenére magamról kell beszélnem", teljesen nárcisztikus.

Rousseau válla fölött átkukucskálva mi is látjuk tükörképét: egy ember, aki az értelemmel az oldalán áll ellenségeivel, korával, sőt, a világgal szemben. Daniel Boden fordítása a Narcissus és előszava hű Rousseau hangjához, korához és ellentmondásaihoz.

A kiadást megkoronázó utószóban Simon Critchley elhelyezi a darabot és az előszót történelmi kontextusukban, kapcsolatot teremt Rousseau más műveivel, kommentálja az előszóban kifejtett filozófiát, elgondolkodik azon, hogy mi hozza színpadra a klasszikusokat, és egész egyszerűen azt javasolja, hogy a színház nárcizmus.