Olvasói vélemények
Összegzés:David Greentree „Q-hajó kontra tengeralattjáró 1914-1918” című könyve a Q-hajók, a német tengeralattjárók elleni fegyveres csalétekké alakított brit kereskedelmi hajók kevéssé ismert témáját vizsgálja az I. világháború alatt. A könyv részletes beszámolót nyújt a Q-hajók és a tengeralattjárók összecsapásairól, térképekkel, diagramokkal és fényképekkel alátámasztva. Bár a Q-hajók hatékonysága vitatott, a könyv nagyra értékelendő, mert megvilágítja a haditengerészeti hadviselés egy figyelmen kívül hagyott aspektusát.
Előnyök:⬤ A Q-hajók és a tengeralattjárók elleni taktikájuk részletes feltárása.
⬤ Jól illusztrált fényképekkel, térképekkel és ábrákkal.
⬤ Statisztikai elemzéseket és beszámolókat tartalmaz az összecsapásokról.
⬤ Magával ragadó elbeszélés, amely a tudósok és az általános olvasók számára egyaránt vonzó.
⬤ Megvilágítja az első világháborús haditengerészet történetének kevésbé ismert aspektusait.
Hátrányok:⬤ Néhány olvasó számára az elbeszélés megértése kihívást jelentett előzetes ismeretek nélkül.
⬤ Kritika a technikai pontatlanságok miatt, beleértve az egyik fényképen található figyelemre méltó hibát.
⬤ A Q-hajók hatékonysága megkérdőjeleződik, ami arra utal, hogy talán nem érte meg a fáradságot.
⬤ Némi vágy bizonyos szempontok vagy találkozások mélyebb részletezésére.
(18 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Q Ship vs U-Boat: 1914-18
Könyv tartalma:
Az I. világháború kezdetén Nagy-Britannia tengeri fölényét új és erős fenyegetés fenyegette a császári német tengeralattjárók formájában, köszönhetően annak, hogy nemrégiben megszerzett képességüknek, hogy alámerüljenek és becserkésszék ellenfeleiket. Egy tengeralattjáró legénysége azonban nem tudott kereskedelmi hajóra szállni és azt elfoglalni, és a német vezetés eleinte vonakodott attól, hogy a semleges országok - például az Egyesült Államok - várható ellenséges reakciója miatt utasítsa tengeralattjáró-kapitányait, hogy lövésekkel vagy torpedókkal süllyesszenek el kereskedelmi hajókat, amelyeken civil tengerészek dolgoztak. Ehelyett a tengeralattjárók kapitányainak azt a parancsot adták, hogy bukkanjanak fel, majd ellenőrizzék a kereskedelmi hajók utaslistáját, és engedjék meg a legénységnek, hogy mentőcsónakokba szálljanak, mielőtt elsüllyesztenék a teherhajókat, ami a tengeralattjárót rendkívül sebezhetővé tette a támadással szemben. Ez lehetővé tette a Királyi Haditengerészet számára, hogy a tengeralattjáró-fenyegetés ellen olyan hajókkal lépjen fel, amelyek külsőleg egy kereskedelmi hajónak tűntek, de rejtve tartották a fegyverarzenáljukat, amely életre kelt, ha egy tengeralattjáró felbukkan - a Q-hajókkal.
A Q-hajók mindenféle formában és méretben léteztek - parti gőzös, vonóhálós hajó, bárka, jacht vagy szkúner -, de mindegyiknek ártalmatlannak kellett tűnnie, hogy a felszínre csalogassa az ellenfeleket, és támadásra ösztönözze őket. A fegyverzet a hajó méretétől függően különbözött; a gőzhajókon általában 4 hüvelykes ágyú volt felszerelve a hajó közepén és az orrban, a vonóhálós hajókon 3, a vitorlás hajókon pedig 12 hüvelykes. A Q-hajókon szolgálatot teljesítőknek el kellett fogadniuk, hogy a tengeralattjáró ellenfeleik képesek lesznek először lecsapni. A Q-hajók kapitányai készenlétben tartottak egy "pánikszemélyzetet", amelyet arra képeztek ki, hogy egy bonyolult evakuálást eljátszva meggyőzze a tengeralattjáró parancsnokát arról, hogy a hajót a legénység elhagyta. A Q-hajó kapitánya hátramaradt a legénység maroknyi tagjával, akik az ágyúkat kezelték, és a legmegfelelőbb pillanatig rejtve maradtak, hogy leleplezzék és megtámadják a tengeralattjárót.
Ezek a megtévesztések azonban nem maradtak észrevétlenek; a német kapitányok megtanultak óvatosnak lenni, és gyakran nagyobb távolságból, a háború későbbi szakaszában pedig torpedókkal is harcba szálltak ágyúikkal. Christof Lassen tengeralattjáró-parancsnok általánosan úgy tekintett a Q-hajókra, mint "a legkellemetlenebb tárgyra, amellyel remélhetőleg találkozhatunk". Ahogy a szövetségesek elítélték a kereskedelmi hajók elsüllyesztését, a németek a Q-hajókat kalózok által irányított durva csalásként és a civilizált hadviselés szabályaival ellentétesnek minősítették. Az összecsapásokat gyakran keserűen vívták meg, és alig adtak kegyelmet.
A Q-hajó megfelelt a Királyi Haditengerészetnek, amely a tengeralattjárók elleni támadó fellépést részesítette előnyben. A Q-hajó koncepciója a háború elején alakult ki, amikor semmilyen más módszer nem tűnt valószínűnek a tengeralattjárók fenyegetése ellen, és virágzott, amíg új technológiákat és taktikákat nem fejlesztettek ki, nem teszteltek és nem alkalmaztak. A Q-hajók óvatosságot ébresztettek a korábban merész és legyőzhetetlennek tűnő ellenségben. A Q-hajók hasznossága csökkent, amikor elvesztették meglepetés-faktorukat, de segítettek enyhíteni a tengeralattjáró-fenyegetést, amíg hatékonyabb és eredményesebb védelmi eszközöket nem fogadtak el. A kifejezetten erre a célra készített színes grafikákkal és a legújabb kutatásokra támaszkodva ez a lebilincselő tanulmány életre kelti e két nagyon különböző hajó halálos párharcát az I. világháború csúcspontján.
