Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a tagadás témáját és annak filozófiai következményeit történelmi szemszögből vizsgálja, Arisztotelésztől Hegelig a jelentős filozófusokra összpontosítva. A gondolkodás és a létezés negativitásának természetébe vezet bepillantást, és a nyelv és a filozófia bonyolult kapcsolatai iránt érdeklődő olvasókhoz szól. Egyes kritikusok azonban úgy vélik, hogy hiányzik belőle a mélység és a jelentőség.
Előnyök:⬤ Informatív és éleslátó az eszmetörténet tekintetében.
⬤ A szerzőt dicsérik a filozófiai érvek rekonstruálásában tanúsított érzékenységéért.
⬤ Egyedülálló perspektívát nyújt, amely a negációt olyan alakokkal hozza összefüggésbe, mint Hegel és Kant.
⬤ Rendkívül olvasmányos és megközelíthető azok számára, akik nem ismerik a bonyolult filozófiai szakzsargont.
⬤ Foglalkozik a negációval és az identitással kapcsolatos kortárs kérdésekkel, így napjainkban is aktuális.
Hátrányok:⬤ Hiányozhat a filozófiai mélység vagy a jelentős innováció.
⬤ Egyes recenzensek szerint felületes területet foglal el anélkül, hogy mélyreható következtetésekhez vezetne.
⬤ Bizonyos történeti kizárások (pl. a Platónra való minimális hivatkozás) gyengíthetik a teljességet.
⬤ Kritizálják, hogy túlságosan a részletekre összpontosít, anélkül, hogy szélesebb körű filozófiai problémákkal foglalkozna.
(2 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
No One's Ways: An Essay on Infinite Naming
Könyv tartalma:
Homérosz Outisától - "Senki" vagy "Nem-Egy", "Nem-ember" vagy "Nem-ember" - a "lélek", "szellem" és a megnevezhetetlenig.
Homérosz elmeséli, hogy egy szörny barlangjában rekedt Odüsszeusz, akinek az eszén kívül semmi másra nem volt szüksége, egyszer úgy mentette meg magát, hogy kiforgatta a nevét. Outisnak nevezte magát: "Senki" vagy "Nem-Egy", "Nem Ember" vagy "Nem-ember". A trükk sikerrel járt. Megvakította barbár vendéglátóját, és elkerült előle, egy időre névtelenné vált, még ha nevet is viselt.
A filozófusok soha nem felejtették el a leckét, amelyet az ősi hős tanított. Arisztotelésztől és görög, arab, latin és modernebb nyelveken írt kommentárjaitól, a középkori iskolák mestereitől Kantig és számos utódjáig a gondolkodók kihasználták a "nem - " hozzáadásának lehetőségeit az ember nevéhez. Arisztotelész az első, aki "határozatlan" vagy "végtelen" nevekről ír, az ő példája a "nem-ember". Kant a végtelen ítélet elméletében fordul ilyen kifejezésekhez, amit a következő mondat illusztrál: "A lélek nem-halandó". Az ilyen kijelentések fontos szerepet játszanak Maimon, Fichte, Schelling, Hegel és Hermann Cohen filozófiájában. A huszadik században olyan különböző gondolkodók értelmezik őket mélyrehatóan újra, mint Carnap és Heidegger.
Daniel Heller-Roazen a filozófiában egy részecske kalandjait rekonstruálva igyekszik megmutatni, hogyan lehet egy grammatikai lehetőség gondolkodásra ösztönző. Ugyanakkor a kitartó példákból is levonja a tanulságot. A filozófusok végtelen nevei mind egyetlen alanyra mutatnak: ránk. "Nem-ember" vagy "lélek", "szellem" vagy "a feltétel nélküli", mi olyan lények vagyunk, akik megnevezzük és megnevezzük magunkat, tanúságot téve arról, hogy minden értelemben megnevezhetetlenek vagyunk.
