Várj jövő évig: A Memoir

Olvasói vélemények

Doris Kearns Goodwin „Várj jövő évig” című memoárja nosztalgikusan mutatja be az 1950-es évek Amerikájában töltött gyermekkorát a baseball, különösen a Brooklyn Dodgers iránti szeretetének tükrében. A könyvet élénk történetmeséléséért és érzelmi mélységéért ünneplik, amely személyes élményeit szélesebb történelmi összefüggésekkel szövi össze. Az olvasók nagyra értékelik Goodwin írói stílusát, amelynek köszönhetően még a nem baseballrajongók is átérzik az élményeit. Egyes kritikák azonban megemlítik, hogy túlságosan a baseball részleteire összpontosít, ami nem biztos, hogy leköti a sportot nem ismerő olvasókat.

⬤ Élénk és magával ragadó történetmesélés, amely visszarepíti az olvasót az 1950-es évekbe.
⬤ Érzelmileg átütő, megnevetteti és megríkatja az olvasókat.
⬤ Megragadja a gyermekkor lényegét és a korszak és a baseball-kultúra iránti nosztalgiát.
⬤ Jól megírt és átgondolt gondolatok a családról, a kapcsolatokról és a társadalmi változásokról.
⬤ A baseballrajongók és a nem rajongók számára egyaránt vonzó a felnőtté válás széleskörű témái miatt.

⬤ Néhány olvasó túlzottnak és fárasztónak találja a baseball részleteire való összpontosítást, különösen a nem rajongók számára.
⬤ Néhány kritika megemlíti az esetenként esetlen írásmódot és a passzív hangnemet.
⬤ A memoár időnként mélyen belemerül a személyes és vallási reflexiókba, amelyek nem minden olvasó számára lesznek szimpatikusak.

(587 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Wait Till Next Year: A Memoir

Könyv tartalma:

A díjnyertes szerző, a Riválisok csapata és a Várj jövő évig Doris Kearns Goodwin megható emlékirata arról, hogyan nőtt fel a családja és a baseball szerelmében.

A New York külvárosában, az 1950-es években játszódó Várj, amíg jövő év lesz című regény a háború utáni korszakot idézi meg, amikor a sarki boltban még meg lehetett osztani a történeteket, és a szomszédság egyformán megoszlott a Dodger-, Giant- és Yankee-szurkolók között. Találkozunk azokkal az emberekkel, akik a legnagyobb hatással voltak Goodwin korai életére: az édesanyjával, aki megtanította őt a könyvek örömére, de akit gyengülő betegsége miatt házhoz kötött: és az édesapjával, aki megtanította őt a baseball örömére és arra, hogy Jackie Robinson, Roy Campanella, Pee Wee Reese, Duke Snider és Gil Hodges Dodgersének drukkoljon.

A legfontosabb, hogy Goodwin ékesszólóan írja le, hogy a Dodgers 1957-ben elhagyta Brooklynt, és nem sokkal később édesanyja halála egy korszak végét és számára a gyermekkor végét is jelentette.