Olvasói vélemények
Összegzés:Jeffrey Rosen William Howard Taft-életrajzának kritikái általában pozitív fogadtatásban részesültek, és a szerző lebilincselő írói stílusát, valamint a könyv informatív jellegét emelték ki. Az olvasók nagyra értékelik Taft hiteles ábrázolását, alkotmányos elkötelezettségét, valamint az elnöki és főbírói életébe való betekintést. Néhány kritika azonban kiemeli, hogy Taft életének és elnökségének kulcsfontosságú aspektusait nem tárgyalja elég mélyrehatóan.
Előnyök:⬤ Magával ragadó és jól megírt életrajz, amely életet lehel Taft személyiségébe.
⬤ Informatív betekintést nyújt Taft elnöki és főbírói pályafutásába.
⬤ Sikeresen ábrázolja Taftot, mint aki a történelmi felfogás ellenére rokonszenves és befolyásos.
⬤ Világos szervezés és zökkenőmentes átmenetek az elbeszélésben.
⬤ Az Amerikai elnökök sorozat olvasóit is megszólítja Taft örökségének kontextusba helyezésével.
Hátrányok:⬤ Hiányzik a mélység bizonyos kulcsfontosságú témákban, mint például Taft temperamentuma és kapcsolatai olyan jelentős személyiségekkel, mint Theodore Roosevelt.
⬤ Néhány olvasó úgy találja, hogy az életrajz kissé hétköznapi és nem különösebben kivételes, azt sugallva, hogy az információk könnyen megtalálhatók egy gyors online kutatással.
⬤ A sorozat által megkövetelt rövidség korlátozhatja Taft elnökségének átfogó feltárását.
(31 olvasói vélemény alapján)
Könyv tartalma:
Az egyetlen ember, aki elnökként és főbíróként is szolgált, aki minden döntést alkotmányos szempontból közelített meg, megvédve az alapítók elképzelését az amerikai demokráciát fenyegető új populista fenyegetésekkel szemben
William Howard Taft soha nem akart elnök lenni, és inkább az Egyesült Államok főbírájaként akart szolgálni. A politikával kapcsolatos ambivalenciája ellenére azonban az egykori szövetségi bíró a végrehajtó hatalomban a Fülöp-szigetek kormányzójaként és hadügyminiszterként sikereket ért el, és az 1908-as elnökválasztáson elsöprő győzelmet aratott, mint Theodore Roosevelt kézzel kiválasztott utódja.
Ebben a provokatív értékelésben Jeffrey Rosen feltárja Taft döntő szerepét annak alakításában, hogy Amerika hogyan egyensúlyoz a populizmus és a jogállamiság között. Taft elnökként minden egyes döntést azzal a kérdéssel közelített meg, hogy az összhangban van-e az alkotmánnyal, és Roosevelt aktivista végrehajtási utasításait igyekezett szilárd jogi alapokra helyezni. De Roosevelttel ellentétben, aki úgy gondolta, hogy az elnök bármit megtehet, amit az alkotmány nem tilt, Taft ragaszkodott ahhoz, hogy csak azt teheti, amit az alkotmány kifejezetten megenged. Ez vezetett Roosevelttel való drámai szakításhoz az 1912-es történelmi választáson, amelyet Taft úgy tekintett, mint egy keresztes hadjáratot az alkotmány védelmében Roosevelt és Woodrow Wilson demagóg populizmusával szemben.
Kilenc évvel később Taft megvalósította életre szóló álmát, amikor Warren Harding elnök kinevezte őt főbírónak, és a bíróságon töltött évei alatt előmozdította a bírák közötti konszenzust, és az igazságszolgáltatást modern, teljesen egyenrangú ággá alakította át. Bár a Fehér Házban bírói elnökként sanyargatta magát, elnöki főbíróként virágzott.
