Wilson háborúja: Sir Henry Wilson befolyása a brit katonapolitikára a Nagy Háborúban és az azt követő időszakban

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Wilson's War: Sir Henry Wilson's Influence on British Military Policy in the Great War and Its Aftermath

Könyv tartalma:

Sir Henry Wilson tábornagy ma is, akárcsak egy évszázaddal ezelőtt, a "szeretem vagy utálom" archetipikus figurája. Mozgékony elme, éles, szellemes és néha gonosz nyelv, és olyan naplójegyzetek szerzője, amelyek tele vannak olyan sziporkázó megjegyzésekkel, amelyekről egy modern bulvárlap szerkesztője csak álmodik. Wilson éppúgy szeretett politikusokkal, mint katonatársaival társalogni, gyakran a "frocks" és a "brasshats" bosszúságára. Az előbbiek - így szól az elfogadott narratíva - hajlékonynak, naivnak és készségesnek találták őt, hogy teljesítse az akaratukat. Az utóbbiak, mint mondják, megbízhatatlannak, hazugnak és sekélyesnek találták. Mégis, Henry Wilson életében számos őszinte csodálója volt, köztük a politikai és a katonai intézmények vezető személyiségei.

Sok kortársával ellentétben Wilson nem tudott bizonyítékokat felmutatni saját védelmében a Nagy Háborút követő emlékiratcsatában. Nem sokkal az ír republikánus merénylők által okozott halála után hírnevét tönkretette a szókimondó naplóin alapuló életrajz kiadása. Wilson ellenségeinek gyanúja beigazolódott, barátai túl gyakran találták magukat kritizálva késő esti firkálmányaiban.

Az újabb kutatások megvizsgálták Wilson beavatkozását az ír unionizmus ügyébe, és egy olyan "politikai katonát" fedeztek fel, aki hajlandó és képes volt ezért harcolni a hatalom folyosóin. Ez a tanulmány ehelyett Wilson hatására összpontosít a brit katonapolitika kialakítására és végrehajtására a Nagy Háború alatt. Wilson hozzájárulása a brit hadsereg háborús felkészüléséhez a hadtörténészek számára ismerős, a konfliktus utolsó 18 hónapjában a politika alakításában játszott szerepe azonban nagyobb figyelmet érdemel.

1917-ben Wilson nem értett egyet Sir Douglas Haig, a franciaországi brit erők parancsnoka és Sir William Robertson, a kormány legfőbb katonai tanácsadója, a Hadügyminisztérium katonai tanácsadója költséges, harcászati stratégiájával. Ezt a szkepticizmust David Lloyd George brit miniszterelnök is osztotta, aki üdítően másnak találta Wilson nézeteit. Ennek eredményeképpen Wilson 1918 elején gyakorlatilag leállította az újabb brit offenzívát, és jelentős szerepet játszott a Legfelsőbb Háborús Tanács felállításában, amelynek célja a szövetséges katonai stratégia jobb koordinálása volt. Ezután ő irányította e testület munkáját, meghatározta annak stratégiai prioritásait, és olyan struktúrákat hozott létre, amelyek megkönnyítették az egységes parancsnokság elfogadását a nyugati fronton.

Amint ez a tanulmány mutatja, Wilson nem volt sem a politikusok balekja, sem a nála nagyobb katonai elmék szerencsétlen szolgálóleánya. Ehelyett diplomáciai képességei segítettek megőrizni a törékeny angol-francia szövetséget, mind a háború korai szakaszában, mind a háború vége felé. 1918 februárjától a birodalmi vezérkari főnöki poszton sikeresen lavírozott a politikusok és a katonai vezetők között, és sikeresen tartotta fenn a törékeny civil-katonai kapcsolatokat. A konfliktust követően Wilson hozzájárult Nagy-Britannia birodalmi jövőjének alakításához, jóban-rosszban.