A pusztítás tükrei: Háború, népirtás és modern identitás

Olvasói vélemények

A könyv a holokauszt és következményeinek elméleti feltárását mutatja be, ugyanakkor kritika éri, hogy elvont, ismétlődő és nem tartalmaz világos érveket. Bár fontos betekintést nyújt Izraelnek a holokausztra adott reakcióiba, és értékes hivatkozásokat tartalmaz a kortárs irodalomra, hibái levonják az általános hatást.

⬤ Éleslátó értekezés Izrael holokausztra adott reakciójáról.
⬤ Érdekes beszámolók olyan neves személyiségekről, mint Hannah Arendt és Raul Hilberg.
⬤ Kiváló lábjegyzetek és hivatkozások a legújabb irodalomra.

⬤ Elvont és homályos érvelés, ami megnehezíti a követést.
⬤ Ismétlődő tartalom a fejezetek között.
⬤ Gyengeség a cinkosság és az antiszemitizmus különböző formái közötti különbségtételben.
⬤ A holokauszton kívüli egyéb atrocitások figyelmen kívül hagyása.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Mirrors of Destruction: War, Genocide, and Modern Identity

Könyv tartalma:

A pusztítás tükrei a totális háború, az államilag szervezett népirtás és a modern identitás kialakulása közötti kapcsolatot vizsgálja. Omer Bartov itt bemutatja, hogy a huszadik században szoros kapcsolat alakult ki a katonai konfliktus, a polgári lakosság tömeges meggyilkolása, valamint a csoportok és egyének meghatározása és kategorizálása között.

Ezek a kapcsolatok a holokausztban nyilvánultak meg a legvilágosabban, amikor a nácik egy brutális háború leple alatt és azzal a kimondott céllal próbálták kiirtani az európai zsidóságot, hogy fajilag tiszta árja népességet és germán birodalmat hozzanak létre. A holokauszt azonban csak annak a századnak a kontextusában érthető meg, amely előszeretettel alkalmazta a tömeges és szisztematikus pusztítás módszereit az identitással kapcsolatos konfliktusok megoldására. A "végső megoldás" kontextusának megteremtése érdekében Bartov megvizsgálja a zsidók és nem zsidók közötti változó kapcsolatokat Franciaországban és Németországban az első világháború kitörésétől napjainkig.

Ahelyett, hogy átfogó történelmet vagy egyetlen nézőpontból történő elbeszélést mutatna be, Bartov négy, egymással összefüggő prizmán keresztül szemléli az elmúlt évszázadot. A háború és az erőszak dicsőítésének elemzésével kezdi, kezdve annak modern születésétől az első világháború lövészárkaiban egészen a népirtás SS általi dicsőséges vállalkozásként való bemutatásában bekövetkező szörnyűséges csúcspontjáig. Ezután megvizsgálja a két világháború közötti Franciaország pacifista reakcióját, hogy megmutassa, hogyan járult hozzá a diktatúrával és a tömeggyilkosságokkal való együttműködés légköréhez. A könyv a továbbiakban azzal érvel, hogy az identitásról szóló diskurzusok nagy része az egész évszázad során a társadalom "megfoghatatlan ellenségeinek" vagy "belülről jövő ellenségeinek" azonosításához és kiiktatásához kapcsolódott. Bartov a modern apokaliptikus víziók vizsgálatával zárja könyvét, bemutatva, hogy ezek egyszerre ösztönözték a tömegpusztításokat, és nyitottak utat az egyéni és kollektív identitások katasztrófa utáni újjáépítéséhez.

A lendülettel megírt A pusztítás tükrei gazdag értelmezésekben és elméleti eszközökben, és új keretet ad a modern történelem egyik központi vonulatának megértéséhez.