A római jog szelleme

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The Spirit of Roman Law

Könyv tartalma:

Alan Watson szerint ez a könyv nem a római jog szabályairól vagy fogalmairól szól, hanem azok kifejezett és rejtett értékeiről és megközelítéseiről, akik a jogot alkották. Watson témája a Kr. e. 451 körül keletkezett Tizenkét Táblától az úgynevezett klasszikus korszak végéig, Kr. u. 235-ig terjedő időszakot öleli fel. Miközben a római jogi értelmiséget foglalkoztató kérdéseket és problémákat tárgyalja, Watson a római jogot is egyértelmű, bár bevallottan szélsőséges példaként állítja a jognak a társadalomra gyakorolt óriási hatására, annak fényében, hogy a társadalom korlátozottan szólt bele a jogba.

A római magánjog a világ legjobban csodált és utánzott magánjogi rendszere volt, de Watson szerint az úriemberek hobbijaként alakult ki, bár társadalmi státusszal járó hobbiként. A jogászok, a jogfejlődésért leginkább felelős magánszemélyek elsősorban politikusok és (a birodalomban) bürokraták voltak; a joggal való foglalkozásuk elsősorban arra irányult, hogy kivívják társaik megbecsülését. A kizárólag patríciusokból álló Pontifexek Kollégiuma a Kr. e. V. század közepén monopóliumot kapott a magánjog értelmezésére. Bár a kollégium elveszítette kizárólagosságát és monopóliumát, a jogértelmezés továbbra is a római úriember egyik ismertetőjegye maradt. De csak a jogértelmezés, nem pedig a fogalomalkotás, a rendszerezés vagy a reform adott presztízst - mondja Watson. Továbbá a jogászok az érvelés meghatározott módozataira szorítkoztak: egy ítélet ellen nem lehetett érvként felhozni az erkölcsöt, az igazságosságot, a gazdasági jólétet vagy azt, amit máshol jóváhagytak. Egyetlen praetor (a bíróságokat irányító választott tisztviselők egyike) sem híres arról, hogy reformokat vezetett volna be, mutat rá Watson, és - ellentétben az olyan nem jogászokkal, mint Cicero - egyetlen jogász sem elmélkedett a jog természetéről. A római jog erős jellemzője a viszonylagos autonómia, és az élet többi részétől való elszigeteltség.

Paradox módon éppen ez az autonómia volt az egyik kulcsfontosságú tényező a római jog recepciójában - az egyetemeken tanult római jognak az egyes nyugat-európai területek jogába való beolvasztásában.