A színház története Iránban

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The History of Theater in Iran

Könyv tartalma:

Bár a legtöbb ember nem beszél egy kalap alá a színházról és Iránról, a drámai kifejezés mindig is az iráni kultúra szerves része volt. Mintegy 2500 évvel ezelőtt a királyokat és a köznépet egyaránt szórakoztatta a zenével kísért komikus színház tánc és pantomim formájában.

A táncosok gyakran viseltek maszkot, ami egy korábbi korszak maradványa, amikor az ilyen táncokat vallási szertartásként mutatták be. A komikus színjátszás poénos formát is öltött, amelyben társadalmi helyzeteket gúnyoltak ki, és az embereket akcentusuk és viselkedésük utánzásával nevetségessé tették. Egy másik ókori drámai művészet volt a bábjáték, amelyről ma már tudjuk, hogy sokkal korábban létezett, mint a Kr.

u.

1000 körüli igazolt időpont. Iránban csak a kesztyűs és a zsinórbábok voltak népszerűek; az árnyjáték, bár rövid ideig gyakorolták, nem talált követőkre.

A komikus tánchoz és a pantomimhez hasonlóan az elbeszélő dráma is vallási szertartásokból eredt. Idővel a vallási szertartásokból kialakult egy népszerű világi epikus hagyomány, amely nagyon népszerű volt az iszlám előtti Iránban. A bárdok fontos helyet foglaltak el a társadalmi életben, és a költészet, a történetmesélés, az elégiák és a szavalás verbális művészete virágzott, gyakran zenei kísérettel.

Az iszlám időkben ez a művészeti forma folytatódott, és lendületet kaptak az ősi királyok hőstetteiről szóló elégiák és nyilvános szavalatok. Emellett Iránban született meg az iszlám vallási epikus dráma (ta ziyeh-khvani) egyetlen formája, amely Hoseyn imám mártíromságát dolgozza fel. A hagyományos iráni színházban nem volt valódi különbség a magas és az alacsony kultúra között, bár a királyi udvarhoz kötődő és a gazdagok által támogatott művészek általában hozzáértőbbek voltak, mint azok, akik a nagyközönség előtt léptek fel.

A vallási és elbeszélő drámák kivételével ritkán használtak írott szövegeket. A művészek - legyen szó komikusról, pantomimművészről, bábosról, elegistáról vagy mesemondóról - nyilvános és magántereken egyaránt felléptek.

Az európai színház, amely az írott szövegre és a normatív, nem pedig az improvizatív színjátszásra támaszkodott, 1878-ban érkezett meg, és a modernizációs folyamat része volt Iránban. A huszadik század első éveiben élte fénykorát, de azóta számos hullámvölgyet élt meg. Ma ismét nagy népszerűségnek örvend.

Ugyanakkor a hagyományos színházat újra felfedezik, és a drámaírók néhány formáját felhasználják az őshonos modern iráni színház kialakításához - a mély múlt és a dinamikus jelen összeolvadásához.

Borítófestmény: Mirza Mohammad al-Hoseyni, Irán, 1613. A Smithsonian Institution Freer Gallery of Art jóvoltából.