Dicsőség

Olvasói vélemények

Vladimir Nabokov „Dicsőség” című regénye, bár nem olyan kifinomult, mint későbbi művei, egy mélyen feltárt, felnőtté válásról szóló történet, amely Martin Edelweiss, egy orosz és svájci származású fiatalember életét követi nyomon az orosz forradalom utáni Európában. A könyv gyönyörű prózával és az elidegenedés, a romantikus vágyakozás és az egzisztenciális bizonytalanság témáival rendelkezik, bár sok olvasó szerint hiányzik belőle a cselekmény és a karakterek mélysége.

⬤ Kiváló írás: Nabokov prózáját szépségéért és a részletekre való odafigyeléséért ünneplik, így minden leírás mélyen visszhangzik az olvasókban.
⬤ Gazdag témák: Az elidegenedés, a romantikus idealizmus és az „elveszett nemzedék” feltárása mélységeket és betekintést nyújt.
⬤ Érdekes karaktertanulmány: Martin Edelweiss összetett karakterként jelenik meg, aki az identitással és a céllal küzd a társadalmi felfordulás közepette.
⬤ Az önéletrajzi elemek hitelességet és személyes hangot kölcsönöznek az elbeszélésnek.

⬤ A cselekmény hiánya: Sok olvasó úgy találta, hogy a történet kanyargós és céltalan, kevés jelentős cselekményt vagy megoldást tartalmaz.
⬤ Karakterfejlődés: Néhányan úgy érezték, hogy Martin, annak ellenére, hogy ő a főszereplő, nem rendelkezik mélységgel és bájjal, ami megnehezíti a vele való kapcsolatot.
⬤ Kétértelmű befejezés: A befejezés nem egyértelműnek vagy befejezetlennek tűnt, ami frusztrálhatja a hagyományos elbeszélői ívre vágyó olvasókat.
⬤ Az általános megítélés szerint ez egy kevésbé jelentős Nabokov-mű a későbbi, híresebb regényeihez képest.

(20 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Glory

Könyv tartalma:

„Általában a dicsőség a legboldogabb dolog számomra.

„A Gloryban az a jó... a kisebb események visszhangjában és összekapcsolásában, az oda-vissza váltásokban keresendő, amelyek a lendület illúzióját keltik; egy régi álomképben, amely közvetlenül a mellkasához ölelt bál áldásává válik, vagy Martin anyjának a regény időkeretén túl gyászoló anyjának alkalmi látomásában, a jövő egy olyan absztrakciójában, amelyet az olvasó csak sejthet, még azután is, hogy végigszáguldott az utolsó hét fejezeten, ahol a szerkezeti fordulatok szabályos őrülete és az összes szereplő maszkírozása egy fergeteges fináléban csúcsosodik ki, noha a legvégén nem történik semmi különös - csak egy madár ül a kaptatón egy esős nap szürkeségében.” - Vladimir Nabokov.