Esztétikai nevelés a globalizáció korában

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik, hogy a könyv rendkívül intellektuális és jól felépített, mély betekintést nyújt az irodalomelméletbe, különösen az indiai és afrikai kontextus vonatkozásában. Megjegyzik, hogy a bevezetők és a záró jegyzetek is érdekesek. A könyvet azonban nem tartják alkalmasnak minden olvasó számára, mivel bizonyos szintű elméleti és irodalmi előismereteket igényel.

⬤ Szellemi mélység
⬤ jól strukturált, a szerző világos útmutatásaival
⬤ értékes záró jegyzetek
⬤ elgondolkodtató
⬤ indiai és afrikai kontextusokra vonatkozó betekintést tartalmaz
⬤ a témában jártas olvasók számára is jó.

⬤ Nem minden olvasó számára alkalmas
⬤ elméleti és irodalmi előismereteket igényel
⬤ a témákban járatlanok számára nehéznek tűnhet.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

An Aesthetic Education in the Era of Globalization

Könyv tartalma:

Az elmúlt húsz év során a világ leghíresebb kritikai teoretikusa - a posztkoloniális tanulmányok területét meghatározó tudós - gondolkodásában radikális változás állt be. Mivel úgy találta, hogy a hagyomány és a modernitás, a gyarmati és a posztkoloniális polaritás már nem elegendő a globalizált jelen értelmezéséhez, máshová fordult, hogy központi érvét megfogalmazza: az esztétikai nevelés az utolsó rendelkezésre álló eszköz a globális igazságosság és demokrácia megvalósításához.

Spivak nem hajlandó feláldozni az etikát az esztétikum nevében, vagy feláldozni az esztétikumot a politikával való megküzdésben, ami félelmetes feladattá teszi. Miközben ezekkel a feszült kapcsolatokkal birkózik, újraírja Friedrich Schiller játékról mint kettős kötöttségről alkotott koncepcióját, Gregory Batesont Gramscival együtt olvassa, miközben Immanuel Kantról tárgyal, és közben párbeszédet folytat tanárával, Paul de Man-nal. Spivak többek között ezzel az aggodalommal foglalkozik: Készek vagyunk-e arra, hogy a globális kommunikáció nevében elveszítsük a világ nyelveinek gazdagságát? „Még a jó globalizáció (a szocializmus meghiúsult álma) is megköveteli azt az uniformizációt, amelyet az anyanyelvek sokféleségének meg kell kérdőjeleznie” - írja Spivak. „Bábel tornya a mi menedékünk.”.

Az elméletről, fordításról, marxizmusról, nemekről és világirodalomról szóló esszékben, valamint olyan írókról, mint Assia Djebar, J. M. Coetzee és Rabindranath Tagore, Spivak a bölcsészettudományok társadalmi sürgetése mellett érvel, és megújítja a vállalati egyetemek fogságában lévő irodalomtudományok ügyét. „Talán - írja - az irodalomtudomány még tehet valamit.”.