Garden Time

Olvasói vélemények

W. S. Merwin „Garden Time” című műve mélyen elgondolkodtató versgyűjtemény, amely az öregedés, a szerelem és az élet múlandóságának lényegét ragadja meg. A versek személyes és egyetemes témákról szólnak, arra késztetve az olvasót, hogy elgondolkodjon a halandóságról, miközben értékeli a szépség és az öröm pillanatait.

A gyűjtemény tele van kitűnő költészettel, amely egyszerre megható és mélyreható. Merwin egyedi stílusa, amelyet a nagybetűk és az írásjelek hiánya jellemez, fokozza műveinek természetes áramlását. Az életről, az öregedésről és a szerelemről szóló elmélkedéseit sok olvasó érzelmileg átütőnek és lelkileg felemelőnek találja. Gyönyörű képi világa és megrendítő témái miatt dicsérik, ami vigaszt és inspirációt nyújt.

Egyes olvasók a veszteség és a halandóság témáit nehéznek vagy melankolikusnak találhatják, mivel számos vers a szerzőnek az öregedésről és az általa befolyásolt kapcsolatokról szóló elmélkedéseivel foglalkozik. Egyes versek absztrakt jellege kihívást jelenthet a hagyományosabb költészeti stílusokat kedvelő olvasók számára is.

(16 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

W. S. Merwin vitathatatlanul az elmúlt fél évszázad legnagyobb hatású amerikai költője volt - olyan művész, aki átformálta és újjáélesztette korunk költészetének látásmódját. A modern amerikai irodalom meghatározó hangja, 2010-11-ben az Egyesült Államok költője volt.

Merwin a Kertidő verseit akkor írta, amikor elveszítette a látását. Amikor már nem látott elég jól az íráshoz, a verseket feleségének, Paulának diktálta. Ebben a gyönyörű, figyelmes és életigenlő könyvben az eleven hangokból és emlékekből energiát kanalizál, hogy emlékeztessen minket arra, hogy "az egyetlen remény az, hogy napfény legyen".

Ez a nyolcvanas évei végén írt kései gyűjtemény mélyen elmerül az idő múlásáról, valamint az emlékezet gyarlóságáról és megtartó erejéről szóló elmélkedésben. A múlt és a jelen között váltogatva az örökkévalóság erőteljes és megható látomását mutatja be, a reggelek, naplementék, évszakok, csillagok, madarak és rovarok képeire összpontosítva, hogy megragadja az idő, a tér és a természeti világ összefüggéseit.

Egy Li Póról szóló versben: „most már csak a folyó van, / amely mindig a saját útját járta”. Egy másik versben azt álmodja, hogy „ugyanaz a folyó még mindig itt van / a ház a régi ház, és én itt vagyok reggel / a napfényben, és ugyanaz a madár énekel”. Emlékszik arra, amikor „a szitakötők olyan gyakoriak voltak, mint a napfény / lebegve a saját napjaikban”, és felidézi „egy házat, amelyet fél évszázadon át / a saját csendjére hagytak”. A „Variációk egy felhő kíséretére” című csodaversben azt írja: „Folyton azt keresem, ami mindig is az enyém volt, / keresem még akkor is, amikor / arra gondolok, hogy elhagyom.”.