Jegyzetek a demokráciáról

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik H. L. Mencken éles eszét és éleslátó demokráciakritikáit, és dicsérik, hogy képes leleplezni a felszíni politikai diskurzus elégtelenségeit. Miközben az olvasók értékelik éleslátó elemzéseit és szókincsét, egyesek úgy érzik, hogy a könyvből hiányzik a koherens tézis, és összetettsége miatt egyesek számára kihívást jelenthet.

Éleslátó és elgondolkodtató, éles eszű, intelligens elemzés, leleplezi a politikai diskurzus hiányosságait, időtálló megfigyelések, nagyszerű szókincs.

Hiányozhat a koherens tézis, kihívást jelenthet az erős szókinccsel nem rendelkező olvasók számára, és néhány panasz arra, hogy a könyv egy reprint.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Notes On Democracy

Könyv tartalma:

MEGJEGYZÉSEK A DEMOKRÁCIÁRÓL H. L. MENCKEN JONATHAN. Tartalom: Az alábbiakat tartalmazza: I A DEMOKRATIKUS EMBER 1 MEGJELENÉSE A VILÁGBAN 9 2 A HOMO SAPIENS VÁLTOZÁSAI 15 3 AZ ÚJ PSZICHOLÓGIA 21 POLITIKA A DEMOKRÁCIA ALATT 29 5 A HORMONOK SZEREPE 35 6 A FÉLELMISÉG, MINT FILOZÓFIA 42 Jx. A SZABADSÁG ÉS A DEMOKRATIKUS EMBER 51 A HALADÁSRA GYAKOROLT HATÁSOK 58 9 AZ ÖRÖK CSŐCSELÉK 7 2 II A DEMOKRATIKUS ÁLLAM 1 A DEMOKRÁCIA KÉT FAJTÁJA 79 2 A NÉPAKARAT 85 3 AZ ARÁNYTALAN KÉPVISELET 97 4 A POLITIKUS A DEMOKRÁCIÁBAN 1 07 5 UTÓPIA 115 6 AZ ALKALMI KIVÉTEL 124 7 A TÖRVÉNYHOZÓ 131 8 AZ ERÉNY JUTALMA 139 9 LÁBJEGYZET A BÉNA KACSÁKRÓL 148 5 TARTALOMJEGYZÉK III. DEMOKRÁCIA ÉS SZABADSÁG 1 A BÉKÉS AKARATA 157 2 A DEMOKRATA MORÁLIS SZEMÉLYEKKÉNT 1 62 3 A HOGY A PURITANIZMUS VÉGE 1 77 4 KORRUPCIÓ A DEMOKRÁCIA ALATT 187 IV KÓD 1 A DEMOKRÁCIA JÖVŐJE 2O7 2 UTOLSÓ SZAVAK 2l8. A DEMOKRATIKUS EMBER: MEGJELENÉSE A VILÁGBAN. A DEMOKRÁCIA édes, lágy zene dallamára érkezett a nyugati világba. Kezdetben nem hallatszott alulról harsány bömbölés, csak felülről hallatszott dallamos csicsergés. A demokratikus ember tehát ideális lényként indult, tele kimondhatatlan erényekkel és romantikus hibákkal, röviden, mint Rous seaus nemes vadember köpenyben és jerkinben, akit a trópusi vadonból hoztak ki, hogy megszégyenítse a civilizált földek urait és urait. Ez a tény mind a mai napig fontos következményekkel jár.

Továbbra is lehetetlen elválasztani a demokratikus eszmét attól az elmélettől, hogy a ranglétra alján álló emberben misztikus érdem, ezoterikus és kiirthatatlan egyenesség rejlik - hogy az alsóbbrendűség valamilyen különös varázslattal egyfajta felsőbbrendűséggé, sőt, a felsőbbrendűségek felsőbbrendűségévé válik. A földön mindenütt, kivéve ott, ahol a modern kor felvilágosodása bevallottan átmeneti homályban van, a mozgás az alsóbb rendek teljesebb és zamatosabb felemelkedése felé tart. Az ember azt hallja, hogy odalent az igazságosság és a bölcsesség mély, végtelen tárháza rejlik, amelyet nem szennyezett be a kiváltságok romlottsága. Ami az államférfiakat zavarba hozza, azt a népnek kell megoldania, azonnal és egyfajta szeráfi intuícióval. Az ő vágyaik tiszták, csak ők képesek a tökéletes hazafiságra, bennük van a béke és boldogság egyetlen reménye ezen a szomorú bálon. A demokrácia bajainak gyógymódja a több demokrácia Ez a gondolat, mint utaltam rá, a felsőbb szinteken élő urak költői fantáziájából származik, akik, amikor legnagyobb bánatukra észrevették, hogy a szamár túlterhelt, azt javasolták, hogy a transzportot úgy reformálják meg, hogy felültetik a szekérre. Egy áporodott krisztiánus bilge futott az ereikben, bár történetesen sokan közülük eljátszottak azzal, amit ma modernizmusnak neveznek.

Ők voltak a mai szaharinosabb liberálisok közvetlen ősei, akik még mindig szájukba adják szakadt frázisaikat, és álmodják a poszter előtti álmaikat. Nem találok feljegyzést arról, hogy ezek a frázisok kezdetben nagy hatást gyakoroltak volna retorikájuk tényleges tárgyaira. Úgy tűnik, a korai demokratikus ember kevéssé gondolt a demokratikus eszmére, és még kevésbé tisztelte azt. Amit akart, az valami konkrét és erősen materialista volt - több ennivaló, kevesebb munka, magasabb bérek, alacsonyabb adók. Látszólag nem hitt saját osztályának akroamatikus erényeiben, és bizonyosan nem hitt annak uralkodási képességében sem. Nem a báró kiirtása volt a célja, hanem egyszerűen csak az, hogy a bárót visszavezesse a bárói teendők megfelelő ellátásához. Amikor a minden csőcselékmozgalmat természetszerűleg kísérő vad lövöldözéssel az előbbi cél véletlenül megvalósult, és a csőcselékből kikerült emberek bárói külsőségeket kezdtek felvenni, maga a csőcselék is hamar megmutatta a róluk alkotott véleményét azzal, hogy szándékosan és komolyan lemészárolta őket. Amint a csákók előkerültek, valóban sokkal veszélyesebb volt a nép tribunusának lenni, mint a régi rend díszének...