Kézikönyv (Az Encheiridion)

Olvasói vélemények

A kritikák tükrözik a kettősséget Epiktétosz művének filozófiai tartalmát dicsérő és az egyes kiadások formázását és minőségét bíráló kritikák között. Az olvasók nagyra értékelték a sztoicizmusra vonatkozó meglátásokat, a fordítás érthetőségét és a könyv személyes kihívásokhoz való kapcsolódását. Aggályokat fogalmaztak meg azonban a fizikai kiadások minőségével kapcsolatban, beleértve a gyenge papírt, a gépelési hibákat és az üres oldalakkal kapcsolatos problémákat.

⬤ Epiktétosz gondolatainak kiváló és világos fordítása.
⬤ Értékes betekintést nyújt a sztoikus filozófiába, amely a mindennapi életben is alkalmazható.
⬤ Hasznos kiegészítő információkat és hátteret tartalmaz.
⬤ Rövid és könnyen olvasható, így a filozófiában járatlanok számára is hozzáférhető.
⬤ Sokak szerint a tartalom megváltoztatja az életet és mélyreható.

⬤ Egyes kiadások gyenge minősége (pl. gyenge papír, számos elgépelés).
⬤ Néhány olvasó problémákat tapasztalt hiányzó vagy üres oldalakkal a példányaiban.
⬤ Néhány kritikus úgy találta, hogy az értelmezésekből hiányzik a mélység vagy a koherencia.
⬤ Aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a kiadványt más kiadásokkal együtt félrevezető módon forgalmazzák.

(47 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Handbook (The Encheiridion)

Könyv tartalma:

A bevezetőből: „Alapítója a kytiumi Zénón volt (nem tévesztendő össze az elei Zénónnal, aki felfedezte a híres paradoxonokat). Kr.

e. 336 körül született Cipruson, de egész filozófiai tevékenysége Athénban zajlott. A sztoicizmus több mint 500 éven át a görög-római világ egyik legbefolyásosabb és legtermékenyebb filozófiai irányzata volt.

A korábbi sztoikusok művei csak töredékes idézetekben maradtak fenn más szerzőktől, de a reneszánsztól egészen a XIX. századig a sztoikus etikai gondolkodás az egyik legfontosabb ókori hatás volt az európai etikára, különösen Cicero leírásai miatt, a sztoikus Seneca, Marcus Aurelius és Epiktétosz fennmaradt művein keresztül - és azért is, mert az ókorban hatással volt a keresztény etikai nézetekre, és még a XIX.

században is hatott. Manapság egy egyetemi kurzuson az ókori filozófiáról tanuló egyetemi vagy főiskolai hallgató talán csak Platónról és Arisztotelészről hall, esetleg a preszókratikusokról; a nyugati gondolkodás és oktatás történetében azonban ez a helyzet némileg atipikus, és a legtöbb korszakban egy hasonló hallgató ugyanannyit vagy még többet tudott volna meg a sztoicizmusról, valamint két másik jelentős ókori filozófiai irányzatról, az epikureizmusról és a szkepticizmusról.

A sztoikus filozófusokkal és műveikkel való kifejezett ismeretség hiánya ellenére azonban a legtöbb diák felismerhet Epiktétoszban különböző gondolatokat, amelyek a mi szellemi hagyományunk más gondolkodókra, nevezetesen Spinozára gyakorolt hatásuk révén ismerősek.”