Olvasás és írás: Személyes beszámoló

Olvasói vélemények

V.S. Naipaul „Olvasás és írás” című könyve mélyrehatóan feltárja a szerző irodalmi fejlődését, valamint a szépirodalomról és az irodalomról alkotott gondolatait. Elmélkedik a személyes hatásokról, különösen az édesapjáról, és kritikát fogalmaz meg India irodalmi ábrázolásának lényegéről. Míg az első felét dicsérik, mert értékes meglátásokat nyújt, a második felét összefüggéstelenebbnek tartják, és változatos értelmezésekre invitál. A könyv egyszerre szolgál önéletrajzi beszámolóként és a regény szerepének kritikai elemzéseként.

Az elegáns írásmódot és a Naipaul gondolataiba és írói fejlődésébe való egyedi betekintést nagyra értékelték. Az első rész mélyrehatóan megismerteti a szerző hatásait és hátterét. A könyv lebilincselő azok számára, akiket érdekelnek az írás és a regény fejlődésének fortélyai, és alapos olvasásra és elmélkedésre invitál.

A könyv rövidsége (64 oldal) a főbb témák mélyebb feltárására készteti az olvasót. A második felét összefüggéstelennek és kevésbé koncentráltnak érezhetjük, ami egyes olvasók számára megnehezítheti a követést. Emellett egyes fogalmak a gyarmati kontextust ismerők számára érthetőbbek lehetnek, ami más olvasókat esetleg elidegeníthet.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Reading and Writing: A Personal Account

Könyv tartalma:

Tizenegy éves voltam, nem több, amikor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy író legyek, és aztán nagyon hamar ez a vágyam meg is szilárdult. De a fiatal V. S. Naipaul számára nagy távolság volt a vágy és a beteljesülés között. Ahhoz, hogy íróvá váljon, három nagyon különböző kultúrát kellett megértenie: családja félig-meddig emlékezetes indiai szülőföldjét, a nyugat-indiai gyarmati társadalmat, amelyben felnőtt, és az általa olvasott angol regények teljesen idegen világát.

Ebben az irodalmi önéletrajzi esszében V. S. Naipaul trinidadi gyermekkorának, angliai egyetemi éveinek és legkorábbi írói próbálkozásainak emlékei között kutatva keresi azokat az élet- és olvasmányélményeket, amelyek formálták képzeletét és írói fejlődését. Különös figyelmet szentel a különböző hódítók alatt megélt India traumáinak, valamint a magárahagyatottság és a veszteség fájdalmas érzésének, amely beárnyékolja az írók azon kísérleteit, hogy prózában örökítsék meg az országot és népét.

Naipaul mélyreható reflexiói a személyes vagy történelmi tapasztalat és az irodalmi forma, a regény és a világ közötti kapcsolatról elárulják, hogyan fedezte fel saját hangját és írói témáit, és hogyan tanulta meg, hogy hol a fikcióhoz, hol az utazási elbeszéléshez forduljon, hogy ezeket hitelesen ábrázolja. Eközben betekintést nyújt a regénynek mint a társadalom ábrázolására és értelmezésére szolgáló formának a tizenkilencedik században végbement csodálatos fejlődésébe, és a huszadik században ugyanerre a feladatra való képességének csökkenésébe, amely feladat szerinte a korai film kreatív energiáira szállt át.

Olvasni próbáló gyerekként úgy éreztem, hogy két világ választ el az iskolában és a könyvtárakban kínált könyvektől: az emlékezetes Indiánk gyermekkori világa és a városunk.... gyarmatibb világa. Amit nem tudtam, még azután sem, hogy megírtam a korai szépirodalmi könyveimet... az az volt, hogy ez a két szféra sötétség lett a témám. A fikció, a maga rejtélyeit megdolgozva, közvetett módon irányt keresve, elvezetett a témámhoz. De nem tudott végigvezetni. -V. S. Naipaul, az Olvasás és írás című könyvből.