Polgárháborús gyalogsági taktika: Kiképzés, harc és a kis egységek hatékonysága

Olvasói vélemények

A könyv a polgárháborús gyalogsági taktikák mélyreható vizsgálatát kínálja, arra összpontosítva, hogyan és miért alkalmazták ezeket a taktikákat a csatákban. A szerző, Earl J. Hess elemzi e taktikák fejlődését, figyelembe véve az európai hatásokat és a puskás muskéták hatását, végül pedig azt állítja, hogy a fejlődés ellenére a hagyományos lineáris taktika a konfliktus során végig uralkodó maradt.

A szerző alapos és logikus megközelítést nyújt a polgárháborús taktikákról, amelyet elsőszemélyes beszámolókkal és részletes példákkal támaszt alá. Az írás magával ragadó és közérthető, így az összetett katonai stratégiák könnyebben érthetővé válnak. Az illusztrációk hatékonyan egészítik ki a szöveget. A könyv jól megalapozott, így értékes forrás a polgárháború szerelmesei számára.

A könyv időnként kissé száraz lehet, és elsősorban a katonai taktika iránt erősen érdeklődőknek, nem pedig az alkalmi olvasóknak ajánlott. Néhány recenzens megjegyezte, hogy a tárgyalt mozgások illusztrálására nincs elegendő ábra, ami kihívást jelenthet a taktika szemléltetésében. Emellett, bár átfogó, egyes részek ismétlődőnek tűnhetnek, és túlságosan a gyakorlatokra koncentrálnak, elegendő kontextus nélkül.

(24 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Civil War Infantry Tactics: Training, Combat, and Small-Unit Effectiveness

Könyv tartalma:

A hadtörténészek évtizedek óta azt állítják, hogy a puskás muskéták bevezetése - amelyek hatótávolsága ötször nagyobb, mint a simacsövű muskétáé - elavulttá tette a lineáris taktika váll-váll alakzatainak alkalmazását. A szerző, Earl J. Hess megkérdőjelezi ezt a mélyen gyökerező feltételezést. Azt állítja, hogy a nagy hatótávolságú puskatűz nem uralta a polgárháborús csatatereket, és nem változtatta meg drámaian a konfliktus menetét, mert a katonáknak nem volt sem kiképzésük, sem kedvük kihasználni a muskétás puska megnövekedett hatótávolságát. A Polgárháborús gyalogsági taktika a tisztek rendelkezésére álló kiképzési kézikönyvekre és a csatajelentések alapos olvasatára támaszkodva bemutatja, hogy a lineáris taktika biztosította a legjobb alakzatokat és manővereket az egylövetű muskétával - akár puskával, akár simacsövűvel - való alkalmazáshoz.

A lineáris rendszer korántsem volt elavult reliktum, amely magasabb veszteségekhez vezetett és meghosszabbította a háborút. Valójában a konfliktus mindkét oldalán az ezredtisztek a francia forradalom kora óta használt alakzatokat és manővereket nélkülözhetetlennek találták egységeik túléléséhez a csatatéren. A katonák e rendszerben kapott kiképzése, valamint a harcban szerzett széles körű tapasztalatuk lehetővé tette a kis egységek magas szintű tagoltságát és hatékonyságát.

Ellentétben a nagy stratégiákra összpontosító hadtörténet nagy részével, Hess az alakzatokra és manőverekre (vagy elsődleges taktikákra) összpontosít, leírva azok célját és hasznosságát az ezredek esettanulmányaiban, és pontosan meghatározva, hogy ezek közül melyek voltak az egységparancsnokok kedvencei a terepen. A polgárháború volt az utolsó olyan konfliktus Észak-Amerikában, amelyben a lineáris taktikai rendszert széles körben alkalmazták, és Hess meggyőzően érvel amellett, hogy a háború egyben Amerika rövid történelmének eddigi leghatékonyabb taktikai teljesítménye volt.