Római légiós kontra gall harcos: Kr. e. 58-52

Olvasói vélemények

A David Campbell által írt Caesar's Gallic Wars (Caesar galliai háborúi) című könyvet dicsérik lebilincselő elbeszélése, a csaták részletes elemzése, valamint a különböző források, köztük illusztrációk és térképek felhasználása miatt. Egyes kritikusok azonban a könyv mélységének és alaposságának hiánya miatt kritizálják, és egy középiskolai feladathoz hasonlítják.

⬤ Jól megírt és lebilincselő elbeszélés
⬤ különböző római forrásokból és a legújabb régészetből merít
⬤ részletesen bemutatja a csatákat
⬤ korabeli és modern illusztrációkat, térképeket és csatadiagramokat tartalmaz
⬤ a Caesar hadjáratainak könnyen olvasható ismertetése.

⬤ Kritizálták a mélység és az alaposság hiánya miatt
⬤ egyes kritikusok szerint egy felületes középiskolai dolgozatra hasonlít
⬤ nem megfelelő a felszerelés, a szervezet és a taktika elemzése
⬤ kihagyja a lényeges hivatkozásokat és térképeket
⬤ jó kiindulópontnak tartják, de nem átfogó.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Roman Legionary Vs Gallic Warrior: 58-52 BC

Könyv tartalma:

Caesar hadigépezete összecsap a félelmetes galliai törzsekkel, örökre megváltoztatva a régió jellegét, és megalapozva a Római Birodalom felemelkedését.

Sok római hadvezérhez hasonlóan Caesar belpolitikai ambícióit idegen országok vérével és kincseivel írná le. Ciszalpin-Gallia kormányzósága lehetőséget adott neki arra, hogy a Róma határain kívül élők leigázásán keresztül bizonyítsa nagyságát a római népnek. Nem véletlen, hogy az ezt követő galliai háborúkról szóló fő beszámolót maga Caesar írta - messze a legrészletesebb történetet, amelyről évente új jelentéseket adott ki a lelkes hazai közönség számára -.

A késő köztársasági római hadsereg már régóta szerkezeti és átalakulási folyamaton ment keresztül, a teljesen önkéntes állandó állandó haderő felé haladva, amely évszázadokon át az eljövendő birodalom bástyája volt. Ezt a jól felfegyverzett és páncélozott hivatásos hadsereget arra képezték ki, hogy önellátó légiókon belül működjön, a légióktól hiányzó szerepkörökben - mint például a könnyűcsapatok vagy a lovasság - pedig segédcsapatokat alkalmaztak. A római légiók sok tekintetben modern haderőnek számítottak, a taktikai célok köré tervezett alakulatokat fegyelem, kiképzés és közös cél tartotta össze.

A galliai törzsek által felállított seregek többnyire könnyű fegyverzetűek és páncélosok voltak, kiváló lovassággal és megérdemelten híres vadsággal. Amint az egy olyan térségben várható volt, amely különböző törzsekből állt, különböző szükségletekkel és érdekekkel, nem volt egyetértés abban, hogyan kell háborúzni, bár amikor nagy seregeket gyűjtöttek össze, az általában azzal a kifejezett céllal történt, hogy az ellenséget egy kiélezett csatában legyőzzék. A legtöbb gall - és minden bizonnyal a törzsek katonai elitje - számára a harc lehetőséget jelentett arra, hogy bebizonyítsák személyes bátorságukat és ügyességüket, emelve ezzel tekintélyüket barátok és ellenség szemében egyaránt.

A teljes mértékben illusztrált tanulmány három csatában vizsgálja a római és a gall erőket: Bibracte (i. e. 58), Sabis (i. e. 57) és Gergovia/Alesia (i. e. 52). Bár karizmatikus gall vezetők emelkedtek fel - nevezetesen az aedui Dumnorix és később az arverni Vercingetorix -, és olyan férfiaknak bizonyultak, akik képesek voltak olyan erőket összefogni, amelyek a legvéresebb módon is képesek voltak megfékezni Caesar ambícióit, ez nem volt elég. Caesar számára a gallok elleni háború hatalmas hatalmat és a szükséges ugródeszkát biztosította ahhoz, hogy Rómát a magáénak tudhassa, bár számos hazai ellensége gondoskodott arról, hogy ne élvezze sokáig sikerét.