Woodcutters

Olvasói vélemények

Thomas Bernhard „Fafaragók” című könyve kísérteties módon tárja fel az elbeszélő elmélkedéseit egy bécsi vacsorapartin, mély kritikát fogalmazva meg a művészetről, a társadalomról és a személyes kapcsolatokról. Bár a próza ismétlődő jellege egyszerre lehet addiktívan meditatív és fárasztó, az elbeszélés gazdag szarkazmusban és maró önismeretben. Az egyedi stílusban a tudatfolyamszerű írás a múltbéli barátságok és a társadalom nagyképűségébe merül el, szeretet-gyűlölet viszonyt táplálva magával Béccsel. Annak ellenére, hogy a regény olvashatóságáról és a főhős keserűségéről megoszlanak a vélemények, sokan elismerik, hogy a regény zsenialitása a csípős társadalmi kommentárban és a tematikus mélységben rejlik.

Addiktív próza, amely gondolatmeneteket tükröz.

Magával ragadó szarkazmus és szellemesség, amely a társadalmi képmutatást kritizálja.

(31 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A hevesen megfigyelt, gyakran mulatságos, "Ibsenre és Strindbergre emlékeztető" ( The New York Times Book Review ), rendkívül ellentmondásos regényt szerzője hazájában kezdetben betiltották.

A bécsi burzsoázia kíméletlen ábrázolása azzal kezdődik, hogy egy meg nem nevezett író megérkezik egy "művészi vacsorára", amelyet egy zeneszerző és annak társasági felesége - egy olyan pár, akit egykor csodált, de mára már utál. A díszvendég, a Burgtheater egyik kiváló színésze késik.

Miközben a többi vendég türelmetlenül várakozik, az író kritikus szemével látja őket, aki néma, de őrjöngő tirádát intéz az egykori barátok ellen, akiket többnyire Joana hozott össze, a nő, akit aznap korábban eltemettek. A Joana életéről és öngyilkosságáról szóló elmélkedések keverednek e feljelentésekkel, mígnem megérkezik a híres színész, és olyan robbanásszerű véget vet az estének, amelyet még az író sem láthatott előre.