Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 5 olvasói szavazat alapján történt.
The French Mandate for Syria and the Lebanon: The History and Legacy of France's Administration of the Levant after World War I
*Képeket is tartalmaz.
*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete a világ egyik leghíresebb szerve, és elődje, a Népszövetség is hasonlóan hírhedt lehet. Valójában Woodrow Wilson elnök kedvenc projektje szinte a megalkotása pillanatától kezdve ellentmondásos volt. Az első világháború végén a párizsi békekonferencián Wilson a tizennégy pontjára hivatkozott, amelyek között szerepelt a Népszövetség létrehozása is, de bár pontjai többnyire népszerűek voltak az amerikaiak és az európaiak körében egyaránt, a békekonferencia vezetői nagyrészt elvetették azokat, és más megközelítéseket részesítettek előnyben. A brit vezetők egyetlen céljukat a brit gyarmati birtokok fenntartásában látták. Franciaország eközben csak azt akarta elérni, hogy Németország meggyengüljön és ne legyen képes újból háborút indítani, és neki is voltak gyarmati érdekeltségei külföldön, amelyeket fenn akart tartani. Nagy-Britannia és Franciaország tehát szemtől szemben állt egymással: mindketten egy gyengébb Németországot akartak, és mindketten meg akarták tartani gyarmataikat.
Bár a Népszövetség rövid életű volt, és nyilvánvalóan kudarcot vallott elsődleges küldetésében, a második világháború végén lényegében az Egyesült Nemzetek Szervezetét hozta létre, és az ENSZ számos struktúrája és szervezete egyenesen elődjétől származik, a Nemzetközi Bíróság és a Közgyűlés koncepciója egyenesen a Népszövetségtől származik. Ami még fontosabb, hogy a Liga kudarcai biztosították, hogy az ENSZ erősebb hatáskörrel és végrehajtási mechanizmusokkal rendelkezzen, elsősorban a Biztonsági Tanácson keresztül, és míg a Liga egy generáció után feloszlott, az ENSZ több mint 70 éve fennmaradt.
A Liga egyik legmaradandóbb öröksége az volt, ahogyan átadta a Közel-Keleten lévő területek adminisztratív ellenőrzését a győztes szövetséges hatalmaknak, nevezetesen Franciaországnak és Nagy-Britanniának. Az Oszmán Birodalom az első világháború után gyorsan összeomlott, és kiterjedt területeit felosztották a franciák és a britek között. Míg a franciák megszerezték az ellenőrzést a Levante felett, amelyből később olyan mai nemzetek lettek, mint Szíria és Libanon, a britek kapták a palesztinai mandátumot. A brit mandátum Palesztinára a britek kezébe adta az irányítást azon területek felett, amelyekből azóta Jordánia, Izrael, Ciszjordánia és a Gázai övezet lett.
A mandátumrendszer célja az volt, hogy az adminisztrátorok békésen és fokozatosan független államokat hozzanak létre, és végül mindkét európai hatalom megpróbált kivonulni a térségből, de bárki, aki csak futólag ismeri a Közel-Kelet 20. század végi történelmét, tudja, hogy a térségben kevés béke honolt. A brit palesztinai mandátumhoz hasonlóan a franciák is azon kapták magukat, hogy különböző etnikumokat próbáltak megnyugtatni, amelyeket csak futólag ismertek, és az olyan államok, mint Szíria és Libanon számára meghúzott határok végül önkényesek voltak. A második világháborút követően a franciák teljesen kiürítették a régiót, de ennek következményei még ma is érezhetők, mivel Szíriát polgárháború sújtja, Libanon kormánya pedig folyamatosan törékeny és külföldi beavatkozásnak van kitéve.
A The French Mandate for Syria and the Lebanon: The History and Legacy of France's Administration of the Levant after World War I vizsgálja, hogyan jött létre a francia mandátum Szíriára és Libanonra, mi történt a 30 év alatt, és milyen maradandó örökséget hagyott maga után a francia közigazgatás. Képekkel és bibliográfiával kiegészítve úgy ismerheti meg a Szíria és Libanon francia mandátumát, mint még soha.
