A manzikert-i csata: A szeldzsuk törökök Bizánc felett aratott döntő győzelmének története és öröksége

Olvasói vélemények

A kritikák a könyvvel kapcsolatos pozitív és negatív visszajelzések keverékét mutatják be. Egyes olvasók nagyra értékelik a történelemtanuláshoz való hozzáférhetőséget és a lebilincselő stílust, míg mások kritizálják a fókusz hiánya, a rossz írásminőség és a vélt elfogultságok miatt.

⬤ Magával ragadó és könnyen olvasható
⬤ remekül felfrissíti a történelmi ismereteket
⬤ minden korosztály számára alkalmas
⬤ elősegíti a szellemi aktivitást.

⬤ Hiányzik a konkrét történelmi események mélysége
⬤ nehézkes írásmód és szövegvezetés
⬤ érzékelhető elfogultság a történelmi értelmezésben
⬤ nem megfelelő részletesség a fő témát illetően
⬤ máshol ingyenesen jobb információkat találhatnánk.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Battle of Manzikert: The History and Legacy of the Seljuk Turks' Decisive Victory over the Byzantine Empire

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

A Bizánci Birodalom több mint ezer évig létezett, története a Római Birodalom 395-ös felosztásától Konstantinápoly 1453-as oszmán hódításáig tart. A korábbi Kelet-római Birodalomból alakult ki, és hosszú fennállása alatt a bizánciak nagyon büszkén nevezték magukat rómaiaknak.

A Bizánci Birodalom hosszú fennállása alatt azonban sok minden megváltozott, kezdve a 6. században bekövetkezett hellenizációval. A latin nyelv használata visszaszorult, helyét a görög vette át, a tipikus római kultúra pedig átadta helyét egy hellenisztikusabb kultúrának. Bizánc hellenizálódása hátrányosan érintette a Szent Római Birodalommal való kapcsolatot, és a keresztény világ ettől kezdve kettészakadt. Az ortodox egyház későbbi megerősödése számos polgárháborút és konfliktust okozott az évszázadok során, amelyek újra és újra megritkították és átformálták a területet. A Bizánci Birodalom fennállásának végére az öregedés meggyengítette mind az államot, mind az egyházat, így az könnyű célponttá vált a megszálló erők számára.

A legjelentősebb betolakodók a török nyelvű szeldzsukok voltak, akiket Kutalmishouglu Szulejmán vezette csaták sorozatán keresztül, és akik különböző bitorlókat támogattak a bizánci császár ellen. A szeldzsukok terjeszkedése olyan sikeres volt, hogy amikor Szulejmán meghalt, egész Bithínia, valamint a Boszporusz ázsiai oldalán lévő partok mentén számos fontos kikötőváros került az ellenőrzése alá. Ezzel a vívmányával sikerült elválasztania az Anatóliában élő bizánciakat a Konstantinápolyban élő császáruktól. Ez azonnal meggyengítette a Bizánci Birodalom egységét.

Amikor egy másik betörő muszlim sereg átvette az irányítást a mai Szíria, Izrael és Észak-Afrika területén, a feldarabolt Bizánci Birodalom jelentős területrészeket veszített, de ez lehetővé tette, hogy kisebb és erősebb egységgé nője ki magát. Sok hatalmi harcra és sok fronton vívott csatára volt szükség ahhoz, hogy a birodalom visszaszerezze a területek egy részét, de fokozatosan a Bizánci Birodalom elvesztette minden befolyását Anatóliában. A 11. század végére a hellén kultúrát és a görög nyelvet felváltotta az iszlám és a török.

Az összes konfliktus közül, amely ezt a helyzetet előidézte, talán egyik sem volt olyan meghatározó, mint a manzikéri csata, amit Törökország jelenlegi vezetője is megjegyzett. A Török Köztársaságban a győzelem napja fontos megemlékezés, amely a dumlupinári csatára (1922. augusztus 26-30.) emlékezik, amikor a nyugat-anatóliai görög inváziót hatékonyan megállították. Musztafa Kemal pasa, a modern Törökország alapítója megmentette Anatóliát (Kis-Ázsiát) Görögország azon kísérletétől, hogy meghódítsa a görög nyelvű területeket. Ez a nacionalista konfliktus elválasztotta Törökországot a birodalmi oszmán múltjától, és szabad, független és világi nemzetként indította el.

A csata emléke még mindig erős érzelmeket ébreszt a nemzeti pszichében, nemcsak Törökországban, hanem az örmények, görögök és más etnikumok körében is, akik több száz éves elnyomásra emlékeznek, különösen a 20. század eleji, török kezdeményezésű népirtásokra. Mindezen nemzetek számára a manzikert-i csata nem csupán történelmi emlék: következményei a mai napig elérnek, és hatással vannak az életükre.

A történészek számára a csata tanulmányozása általában inkább tudományos megfontolás. Hagyományosan úgy tekintik, mint ami a keresztény hegemónia végét jelzi Kis-Ázsiában, és az iszlám mint a kereszténység riválisa felemelkedésének kezdetét a nyugati civilizáció sorsáért folytatott küzdelemben. Bár a kortárs történészek egyetértenek abban, hogy Manzikertnek jelentős következményei voltak, az, hogy valójában milyen mértékben változtatta meg a történelem menetét, élénk vita tárgyát képezi.