Málta nagy ostroma: Az Oszmán Birodalom és a Johannita Lovagrendek között a földközi-tengeri szigetért vívott csata története

Olvasói vélemények

A könyv átfogó áttekintést nyújt Málta ostromáról, valamint az oszmánok és a Johannita Lovagrendek konfliktusairól, de számos hátránya van, többek között az ismétlődő tartalom, az egyes szempontok nem kellő hangsúlyozása és a kiadvány nem túl vonzó formája.

Jó információk, könnyen olvasható, informatív, érdekes áttekintés a jelentős történelmi eseményekről, és a kapcsolódó témák felfedezésére ösztönöz.

Ismétlődő tartalom, inkább tűnik összeállítottnak, mint összefüggőnek, kevesebb hangsúlyt fektet a máltai lakosságra és a konkrét katonai szempontokra, és kiábrándító a kiadvány formája.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Great Siege of Malta: The History of the Battle for the Mediterranean Island Between the Ottoman Empire and Knights Hospitaller

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

"Az éjszaka sötétsége ekkor olyan világos lett, mint a nappal, a rengeteg mesterséges tűz miatt. Valóban olyan világos volt, hogy egészen tisztán láthattuk Szent Elmót. A Szent Angyal tüzérek... a tüzek fényében kivehető tüzérségi lövegeket tudták elhelyezni és irányítani az előrenyomuló törökökre, akiket a tüzek fényében ki lehetett szúrni." - Francisco Balbi, spanyol katona az ostrom idején.

A keresztények és a muzulmánok évszázadokon át minden idők egyik leghírhedtebb területi vitájába keveredtek, kegyetlenül és könyörtelenül harcoltak egymás ellen a Szentföldért. Jeruzsálem szívében állt a keresztény hit egyik fényes ékköve, a Szent Sír-templom. A legenda szerint itt temették el a Megváltójukat a legendás feltámadása előtt. Sőt, állítólag itt állt az a kereszt is, amelyen Jézus Krisztus meghalt. Pontosan ezek miatt a félelmet nem ismerő zarándokok, közel és távol, életüket kockáztatva tették meg a veszélyes utat Jeruzsálembe.

Más titokzatos csoportokhoz hasonlóan az első keresztes hadjárat nyomán létrejött katolikus katonai rendeket övező titokzatosság segítette örökségük fennmaradását. Míg egyes összeesküvés-elméletek hívei megpróbálják a csoportokat más állítólagos titkos társaságokhoz, például az Illuminátusokhoz kötni, más csoportok megpróbáltak kapcsolatot állítani velük, hogy saját hitelességüket erősítsék. Az, hogy kik voltak ők és mi volt a birtokukban, továbbra is nagy intrikák forrása.

Miután a 16. század elején az oszmánok kiszorították őket Rodoszról, a Johannita Lovagrend hét évig Szicíliában tartózkodott hivatalos otthon vagy helyőrség nélkül, de 1530 körül V. Károly római császár úgy döntött, hogy a rendnek adományozza Málta és Gozo szigetét, valamint az észak-afrikai Tripoli kikötővárost hűbérül. A császár motivációi eltérőek voltak, de a legtöbb történész úgy véli, hogy a lovagok részben vallási hódolatból, főként pedig azért kapták meg a területeket, hogy megvédjék ezeket a területeket a fenyegető oszmán fenyegetéstől. Málta és Gozo egyaránt Szicília és az észak-afrikai partok között feküdt, és kiváló helyszínek voltak az Oszmán Birodalom számára, hogy a következő lépésükkel megpróbáljanak betörni Európába.

1565-ben Szulejmán megtámadta a Johannita Lovagrendet, és 40 000 katonát küldött, hogy megpróbálja megfosztani őket Málta ellenőrzésétől. Ez Málta nagy ostroma néven vált ismertté, amely május 18-tól szeptember 11-ig tartott. Az ostrom első két hónapja pusztító volt a hospitallerek számára, akik elvesztették városaik nagy részét és 8000 lovagjuk felét. Az erőforrások szűkösek voltak, és az ellátmányok fogytán voltak, ami éhezéshez és betegségekhez vezetett. Augusztus 18-ára a vonalak készen álltak az összeomlásra, különösen mivel az erődítmények sora szétszóródott és nehezen védhető volt. A szicíliai alkirálytól nem érkezett segítség, akinek nem volt kötelessége segíteni, mert a II. Fülöp spanyol királytól kapott parancsok homályos megfogalmazása miatt nem volt kötelessége segíteni. Sőt, Szicília számára ez katasztrofális lehetett volna, mivel saját csapatainak feláldozása Szicíliát és Nápolyt nyitva hagyta volna az oszmán invázió előtt. Amikor Jean Parisot de Valette nagymester felszólította, hogy vonuljon vissza, hogy megkímélje a rend többi tagját, ő visszautasította és kitartott, és végül, miután hónapokig nem vett tudomást a kérdésről, a szicíliai alkirály a felháborodott tisztjeinek szidalmazására segítséget küldött a kórházi lovagoknak.

Augusztus 23-án az oszmánok utolsó támadást indítottak Málta ellen. A harcok hevesek voltak, és még sebesült lovagok is részt vettek bennük. Az oszmán hadsereg nem tudta áttörni a rendi erődítményeket, mivel a helyőrség kijavította a legsúlyosabb károkat és minden törést, hogy ne adjon előnyt az oszmánoknak. Málta nagy ostroma után a Johannita Lovagrendnek nem volt több döntő győzelme ellenségeikkel szemben, ami nem meglepő, tekintve, hogy az oszmánok távozásakor a rendnek már csak 600 harcképes embere volt.