A Palmer razziák: Az anarchisták és kommunisták letartóztatásának és deportálásának története Amerikában az első vörös riadalom idején

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 21 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The Palmer Raids: The History of the Arrests and Deportations of Anarchists and Communists in America during the First Red Scare

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Korabeli beszámolók részleteit tartalmazza.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

"A háborús hatalom szükségszerűen minden szuverén nemzet velejárója. Ez az önfenntartás hatalma, és ennek a hatalomnak nincsenek más határai, mint a vészhelyzet mértéke." - A. Mitchell Palmer igazságügyi miniszter, 1918 decembere.

Bár az 1945-1955 közötti időszak volt az amerikai történelem leghosszabb és legkiterjedtebb időszaka, amikor a kommunizmustól való félelem hatalmába kerítette az országot, nem ez volt az első. Az első világháború volt az első nagyobb külföldi konfliktus, amelyben az Egyesült Államok részt vett, miután biztonságban volt az Atlanti-óceán mögött, és az amerikaiak most kémkedéstől és szabotázstól tartottak. Ennek következtében a német származású emberek gyanúba keveredtek, ami miatt az ártatlan német-amerikaiak tömeges erőszaknak voltak kitéve, amelynek nagy részét az Amerikai Védelmi Liga (APL) nevű önbíráskodó csoport követte el, amelynek negyedmillió tagja volt, és amely a német kémek felkutatását tűzte ki célul. Amikor nem találtak eleget, a hazai felforgatókra, nevezetesen a Világ Nemzetközi Dolgozóira, a "Wobblies"-re vetették a szemüket.

A háború végével a német felforgatókkal kapcsolatos aggodalmakat felváltotta a kommunista felforgatókkal kapcsolatos aggodalom. 1919-re a bolsevik forradalom elterjedt Közép-Európában, és úgy tűnt, hogy az egész világot fenyegeti. Amerikában az újságok nyíltan aggódtak egy hasonló forradalom miatt az országban. A sztrájkok kirobbanása táplálta a félelmet, hogy a külföldi kommunista erők által szított osztályharc bármelyik pillanatban kitörhet.

Ebben a puskaporos hordóban csak egy szikra kellett ahhoz, hogy teljes hisztéria alakuljon ki, és ez a szikra 1919. június 2-án jött el, amikor A. Mitchell Palmer főállamügyész otthonát felrobbantották, Palmer megsebesült, a merénylő pedig meghalt. A nála lévő anarchista röplapok szétszóródtak a bombatörmelékben, és ez az otthona elleni támadás arra késztette Palmert, aki reformista kvéker volt, hogy totális háborút indítson a baloldali radikálisok ellen. Ennek során a legfőbb ügyész, akire már korábban is nagy hatással volt a magabiztos és energikus fiatalember, J. Edgar Hoover, őt bízta meg a radikalizmus elleni harc vezetésével. A vörös riadalom komolyan elkezdődött.

Palmer úgy döntött, hogy a radikális veszélyt úgy lehet megszüntetni Amerikában, ha a radikálisok tömeges kitoloncolásával megszabadulunk tőlük. Palmer megoldásával csak két probléma volt: a legtöbb "radikális" amerikai állampolgár volt, nem pedig külföldi, és az Igazságügyi Minisztériumnak nem volt hatásköre arra, hogy külföldieket radikális tevékenység miatt kitoloncoljon. Palmer ettől el nem riadva Hoover vezetésével létrehozta az Általános Hírszerzési Osztályt (GID), amely nekilátott a radikális szervezetekkel és személyekkel kapcsolatos információk (tényszerű és megalapozatlan pletykák egyaránt) összegyűjtésének és rendszerezésének, amelyek az állami, helyi és szövetségi ügynökségektől érkeztek. Az egyik első dolog, amit Hoover könyvtári tapasztalataira támaszkodva tett, az volt, hogy az ország minden radikális egyénét és szervezetét felsoroló kártyakönyvet állított össze. Rövid időn belül a kártyák száma 450 000-re nőtt.

A razziák során 10 000 embert sikerült összeszedni, sokakat a nagyközönség számára nyitott gyűléseken. Az ebben a megközelítésben rejlő problémák néhány nappal később váltak nyilvánvalóvá, amikor majdnem 5000 embert kellett szabadon engedni, mert vagy nem voltak kommunista párttagok, vagy mert egyébként törvénytisztelő állampolgárok voltak. Az őrizetben maradtakat a megfélemlítés "harmadfokú" taktikájával hallgatták ki, és arra kényszerítették őket, hogy aláírják a nyilatkozatokat, függetlenül azok pontosságától. Miközben a nyomozók a veszélyes radikálisok kitoloncolásához szükséges bizonyítékokat szerezték meg, Hoover gondosan megszervezett reklámkampányt indított, amelynek célja az volt, hogy az amerikai közvéleményben felszítsa a radikálisokkal szembeni félelmet. Ez volt az első alkalom, hogy Hoover ilyen tevékenységet folytatott, és ebből tanulta meg, hogy a közvélemény milyen értéket képvisel a bűnüldözésben. Ezt a leckét magával vitte, amikor az FBI igazgatója lett.