A szekigaharai csata: A Tokugawa-sógunátus alatti Japánt egyesítő csata története és öröksége

Eredeti címe:

The Battle of Sekigahara: The History and Legacy of the Battle that Unified Japan under the Tokugawa Shogunate

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

1600. október 21-én két hatalmas japán hadsereg, összesen mintegy 200 000 kardokkal, yarikkal (lándzsákkal), nyilakkal, muskétákkal és ágyúkkal állig felfegyverzett katona állt szemben egymással a Sekigahara város melletti csatatéren. Elkeseredett élethalálharc következett, amelynek eredménye a következő 250 évre meghatározta a japán történelem menetét.

A csatatéren Tokugawa Ieyasu hadvezér állt, aki egész Japán szigete fölötti uralomra vágyott, de az útjában állt Ishida Mitsunari, a Japán nyugati részének hatalmas területeit uraló hadúr. Iejaszu kelet felől mozgott seregeivel, és Sekigaharánál helyezkedett el. Ieyasu nagyban támaszkodott a legendás japán szamurájokra, de a közhiedelemmel ellentétben a korszak szamuráj harcosai lelkes lőfegyverhasználók voltak, és ez a csata sem volt kivétel, mivel mindkét sereg muskétákkal és ágyúkkal volt felszerelve. Ieyasu túlerőben volt, de volt egy ütőkártyája: az ellenséges seregben elhelyezett árulók. Ezek az áruló hadurak a csata közepén csatlakoztak Ieyasuhoz, és a maga javára fordították a csatát.

Amikor Ieyasu Japán sógunja (katonai diktátora) lett, ő vezette a Tokugawa sógunátus kezdetét, amely békét és stabilitást hozott egész Japánnak, már csak azáltal is, hogy véget vetett az állandó polgárháborúknak. Számos változás történt, leginkább a szamurájok, Japán uralkodó katonai osztályának képességeiben, akik már nem voltak aktív harci résztvevők. Ehelyett e harcosok többsége csak névleg volt harcos, ehelyett kiváltságos bürokratákként uralkodtak. Több mint két évszázadon át szolgálták a Tokugawa-sogunátust, egy olyan katonai kormányzatot, amely elszigetelte Japánt a világ többi részétől, és a katonai szolgálat egy olyan kiváltságos harcos osztály kizárólagos tartományává vált, amely a katonaságot a társadalmi státusz és a hűbéruraknak való hűbériség bonyolult hálózatával ötvözte.

Feudális kormányzatként a Tokugawa-sogunátus az állami területek feletti ellenőrzést a daimyként ismert feudális urak alá osztottaō.

. Bár nagyfokú autonómiát kaptak, a daimyō.

Felelősek voltak a sógunnak a "fegyveres erők fenntartásáért, a partvidék védelméért és a sógun meghatározott időpontokban történő kiszolgálásáért". E funkciók fenntartása nagymértékű támogatást igényelt a társadalomtól általában, beleértve a kereskedőket, parasztokat és kézműveseket, de a katonai kormányzás e rendszere biztosította, hogy a harcosok társadalmi státusza magas presztízsű pozícióba emelkedett. Így a szamurájok nemcsak a katonai pozíciókat, hanem a központi és regionális szintű közigazgatási pozíciókat is gyakorlatilag monopóliummal rendelkeztek, és státuszuk jelképeként a szamurájok voltak az egyetlen osztály, akik nyilvánosan fegyvert - hosszúkardot és rövidkardot - viselhettek.

Az áldott elszigeteltség Matthew Perry amerikai parancsnok 1853-as érkezésével megváltozott. Az amerikai fegyverek és hajók láttán a Tokugawa-sógunátus gyorsan rájött, hogy a túléléshez fejlődnie és modernizálnia kell a hadseregét, és a gyors változások időszaka köszöntött Japánra. Mint azonban kiderült, a sógunátusnak nem volt esélye modernizálni a nemzetet, mert a Meidzsi-restauráció egy új dinasztiával váltotta fel a sógunátust, és mindössze 30 éven belül a Tokugawa-sógunátus és szamurájkasztja a múlt relikviájává vált.

A szekigaharai csata: A Tokugawa-sógunátus alatti Japánt egyesítő csata története és öröksége a japán történelem egyik legfontosabb konfliktusához vezető események krónikája. A fontos embereket, helyszíneket és eseményeket ábrázoló képek mellett úgy ismerheted meg a Sekigahara csatát, mint még soha.