Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 12 olvasói szavazat alapján történt.
The Decline of the Soviet Union: The History of the Communist Empire in the Last 30 Years of Its Existence
*Képeket is tartalmaz.
*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.
Leonyid Brezsnyev 1964 végén lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára, miután egy összeesküvést követően megbuktatták Hruscsovot. Mihail Gorbacsovhoz, Vlagyimir Leninhez vagy Joszif Sztálinhoz képest kevéssé emlékszik a közvélemény Brezsnyevre, annak ellenére, hogy Brezsnyev 1964-1982 között, Sztálinon kívül minden más szovjet vezetőnél hosszabb ideig irányította a Szovjetuniót. Valójában egy olyan viharos korszakban volt hatalmon, amely figyelemre méltó módon megváltoztatta a világot, és erre a korszakra sok egykori szovjet állampolgár kedvezően emlékszik vissza. A második világháború pusztítása és a Hruscsov által okozott feszültségek után a viszonylagos nyugalom, sőt jólét időszakát jelentette. Brezsnyev eredményei közül az 1970-es évek elején a d tente időszakát kell kiemelni, amikor a szovjetek és az amerikaiak számos olyan megállapodásra jutottak, amelyek csökkentették a hidegháborús nyomást és a nukleáris háború riasztó fenyegetését.
A mérleg másik oldalán Brezsnyev felügyelte a szovjet társadalom rossz közérzetét, amely később a stagnálás korszakaként vált ismertté, amikor a kommunista blokk messze elmaradt a Nyugattól a gazdasági teljesítmény és az életszínvonal tekintetében. Rezsimje az emberi jogok megsértéséről is hírhedté vált, és a szovjet külpolitika a későbbi években az általa annyira bírált korábbi amerikai magatartás jellegét vette fel. A legsúlyosabb csapást Afganisztán 1979-es lerohanása okozta.
A hidegháború Brezsnyev halála után az egyik legveszélyesebb szakaszába lépett, mivel mindkét fél riasztó közelségben telepített nukleáris fegyvereket Európában. Egy NATO-gyakorlat, az "Able Archer hadművelet" majdnem szovjet tévedéshez vezetett, és amikor a szovjetek 1983 szeptemberében lelőttek egy dél-koreai utasszállítót, arra hivatkozva, hogy az a szovjet légtérbe tévedt, a hidegháború valóban nagyon feszültté vált.
Miután három év alatt három idős vezetőt is megjártak, 1985 márciusában, viszonylag fiatalon, 54 évesen Mihail Gorbacsovot választották meg új főtitkárnak. Gorbacsov azt remélte, hogy felépítheti a szovjet gazdaságot, hogy enyhítse a tartósan fennálló fogyasztási cikkhiányt, amelyet a Szovjetunió hatalmas katonai kiadásai okoztak. Gorbacsov megpróbált bevezetni néhány gazdasági reformot, de ezeket a kommunista keményvonalasok megakadályozták. Gorbacsov ekkor arra a meggyőződésre jutott, hogy a szovjet gazdaság nem javulhat politikai reformok nélkül.
A korlátozott politikai reformok, mint például a cenzúrázatlan viták közvetítése, amelyeken a politikusok nyíltan megkérdőjelezték a kormány politikáját, visszafelé sültek el, amikor felerősítették a kelet-európai ellenzéki mozgalmakat, amelyek 1989-ben elkezdték megdönteni kommunista kormányaikat. Gorbacsov nem volt hajlandó újra megszállni ezeket a kelet-európai országokat, és a szovjet hadsereget bevetni a lázadások leverésére.
Más szovjet vezetőkhöz képest Gorbacsov viszonylag rövid ideig volt a Szovjetunió vezetője, de a vezetése alatt bekövetkezett változások monumentálisak voltak, köztük olyanok, amelyek szándékosak voltak, és olyanok is, amelyek előre nem láthatóak. Gorbacsov felügyelte a hidegháború végét és a kommunizmusról való békés leválást Közép- és Kelet-Európában, és véget vetett az afganisztáni háborúnak és számos más, a fejlődő világban zajló proxy-konfliktusnak. Gorbacsov javította a Nyugattal való kapcsolatokat, és elég bizalmat alakított ki Ronald Reagan és George H. W. Bush elnökkel ahhoz, hogy több ezer nukleáris fegyvert leszereljenek. Magán a Szovjetunióban is liberalizálta a politikai környezetet, növelte az elszámoltathatóságot, és bizonyos fokú demokráciát vezetett be.
Gorbacsov 1990-ben Nobel-békedíjat kapott ezekért az erőfeszítésekért, de rendszere a zavaros és pusztító örökséget is maga után hagyta. Politikájának eredményeként sok szovjet ember fellázadt a status quo ellen, nemzeti önrendelkezést követelve és régi sérelmeket felelevenítve. Gorbacsov nem tudta megakadályozni, hogy a Szovjetunió 1991 végén felbomoljon.
