A tudás társadalomtörténete II: Az enciklopédiától a Wikipédiáig

Olvasói vélemények

A könyv Burke-nek a tudás szociológiájáról szóló tanulmányának folytatása, amely az emberi tudás történetét elemzi funkcionális szempontból. Világos szerkezetet mutat be, jól meghatározott rácsszerű szerveződéssel, és mély betekintést nyújt a történelmi eseményekbe, gazdagítva azok jelentését és összefüggéseit. A prózát a világosság és a hozzáférhetőség jellemzi, ami a művet tudományos igényességgel ösztönzőnek jelöli.

⬤ A szerző éles elemzőkészsége új időbeli perspektívákat nyújt a történelmi eseményekhez.
⬤ Világos és könnyen olvasható írásmód.
⬤ Jól szervezett szerkezet segíti a tartalom megértését.
⬤ Gazdag tudományos meglátásokban és perspektívákban.

⬤ Sok tárgyalt történelmi esemény már ismert, ami egyes olvasók számára korlátozhatja a megállapításokat.
⬤ Néhány olvasó számára kihívást jelenthet a tartalom tudományos jellege.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

A Social History of Knowledge II: From the Encyclopedie to Wikipedia

Könyv tartalma:

Peter Burke folytatja a Tudás társadalomtörténete című nagyszabású művét, és ott folytatja, ahol az első kötet 1750 körül, a francia Encyclop die megjelenésekor abbamaradt, és a történetet egészen a Wikipédiáig követi.

Az előző kötethez hasonlóan ez is társadalomtörténetet (vagy a tudás retrospektív szociológiáját) kínál abban az értelemben, hogy nem az egyénekre, hanem a csoportokra, intézményekre, kollektív gyakorlatokra és általános tendenciákra összpontosít. A könyv 3 részre tagolódik.

Az első rész azt állítja, hogy az időtlennek tűnő tevékenységek - a tudás összegyűjtése, elemzése, terjesztése és felhasználása - valójában időhöz kötöttek, és különböző korokban és helyeken különböző formákat öltenek. A második rész a tudás "növekedésének" diadalmas történelmének megírására irányuló tendencia ellen próbál fellépni a tudásveszteségek és a specializáció árának megvitatásával. A harmadik rész földrajzi, szociológiai és kronológiai áttekintést nyújt, szembeállítva a központok és a perifériák tapasztalatait, és azt állítva, hogy a korszak fő tendenciái - professzionalizáció, szekularizáció, nacionalizáció, demokratizáció stb.

Peter Burke, mint mindig, most is lélegzetelállítóan sokrétű tudományosságot mutat be példásan világos és közérthető prózában. A várva várt második kötet alapvető olvasmány lesz a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok körében.