Aesopus meséi (Wisehouse Classics Edition)

Olvasói vélemények

A kritikák kiemelik Aesopus meséinek időtlen jellegét és erkölcsi tanulságait, amelyeket nosztalgikus értékük és könnyű olvashatóságuk miatt értékelnek, különösen a Kindle kiadásban. Egyes olvasók azonban bonyolultnak találják a megfogalmazást a gyermekek számára, és úgy érzik, hogy nem minden történet magával ragadó.

Magával ragadó erkölcs és tanulságok, nosztalgikus érték, könnyű olvasmány a Kindle kiadásban, nagy múltra visszatekintő klasszikus, minden korosztály számára alkalmas, kiválóan alkalmas gyermekeknek való felolvasásra.

A megfogalmazás zavaró lehet a gyermekek számára, néhány történetet elavultnak vagy nem lebilincselőnek éreznek, a Kindle-verzióban hiányoznak az illusztrációk, és egyes olvasók nem találhatják szórakoztatónak.

(62 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Aesop's Fables (Wisehouse Classics Edition)

Könyv tartalma:

AESOPUS MABELLÁI vagy AESOPICA egy mesegyűjtemény, amelyet Aesopusnak, egy rabszolgának és mesemondónak tulajdonítanak, aki feltehetően az ókori Görögországban élt Kr. e. 620 és 560 között. Az Aesopus nevéhez fűződő történetek különböző eredetűek, és számos forráson keresztül jutottak el a modern időkig. A történeteket különböző nyelvi regiszterekben, valamint a népszerű és a művészeti médiában egyaránt újraértelmezik.

A meséket először csak Aiszóposz mesélte el, és sokáig a szájhagyomány bizonytalan csatornáján adták tovább. Platón megemlíti, hogy Szókratész a börtönben töltött idejét, amíg a szent hajó Delphosból való visszatérésére várt, amely halálának jele volt, azzal töltötte, hogy e mesék közül néhányat versbe öntött, de csak azokat versbe foglalta, amelyekre emlékezett. Demetrius Phalereus, egy Kr. e. 300 körül Athénban élő filozófus állítólag először gyűjtötte össze ezeket a meséket. Phaidrosz, aki születése vagy későbbi szerencsétlenségek folytán rabszolga volt, és akit Augustus a szabad ember kitüntetésébe fogadott, a keresztény korszak kezdete körül e mesék közül sokat latin jambusban utánzott. Aphthonius, egy antiókhiai retorikus Kr. u. 315-ben értekezést írt e mesék némelyikéről, és latin prózára alakította át őket. Ez a fordítás annál is inkább figyelemre méltó, mivel egy olyan szokást illusztrál, amely mind ezekben, mind a későbbi időkben általános használatban volt. A retorikusok és filozófusok szokásuk volt Aesopus meséit gyakorlatként adni tudósaiknak, nemcsak arra kérve őket, hogy vitassák meg a mese erkölcsét, hanem arra is, hogy gyakorolják és tökéletesítsék magukat a stílusban és a nyelvtani szabályokban azáltal, hogy a mesék új és különböző változatait készítik el maguknak.

Ausonius, Valentinianus császár barátja és a Nyugati Birodalom utolsó kiemelkedő költője, versben örökítette meg e mesék egy részét, amelyeket Julianus Titianus, egy nem túl neves kortárs író prózába fordított. Avienus, aki szintén Ausonius kortársa volt, e mesék közül néhányat latin nyelvű elégiákba foglalt, amelyeket Nevelet közöl (egy könyvben, amelyre a továbbiakban hivatkozunk), és amelyek időnként a Phaedrus kiadásaiba is bekerülnek. Hét évszázad telt el, mire a következő említést találunk Aesopus meséiről...