Afrika gyarmatosítása és dekolonizációja: Az európai imperializmus története és öröksége az afrikai kontinensen

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

The Colonization and Decolonization of Africa: The History and Legacy of European Imperialism across the African Continent

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

Afrika újkori történelmét egészen a közelmúltig az őslakos fajok nevében a fehér ember írta, aki az európai történelem egy különösen nagyképű és dinamikus szakaszában erőszakkal hatolt be a kontinensre. 1884-ben Otto von Bismark herceg, német kancellár összehívta Európa összes nagyhatalmának meghatalmazottjait, hogy Afrika gyarmatosításával úgy foglalkozzanak, hogy elkerüljék a háborús provokációkat. Ez az 1884-1885-ös berlini konferencia néven ismert esemény egy olyan jelenséget indított el, amely az Afrikáért folytatott küzdelem néven vált ismertté. A konferencia két alapvető szabályt határozott meg Afrika európai elfoglalására vonatkozóan. Az első az volt, hogy az annexiót nem ismerik el a gyakorlati megszállás bizonyítéka nélkül, a második pedig az, hogy a gyakorlati megszállást jogellenesnek tekintik, ha a terület vezetője nem nyújt be hivatalos kérelmet a terület védelméért, amelyet jogi szerződés formájában papírra kell vetni.

Ezzel kezdetét vette az a roham, amelyet főként az európai kereskedelmi érdekeltségek vezettek, és amelynek élén a Charteres Társaságok álltak, hogy behatoljanak Afrika belsejébe, és fegyverekkel, csecsebecsékkel és alkohollal udvaroljanak annak vezetőinek, és miután így hamis szerződéseken szerezték meg a jelüket vagy pecsétjüket, elkezdték meghatározni a jövőbeli európai afrikai gyarmatok határait. Az, hogy ez olyan könnyen sikerült, annak volt köszönhető, hogy a hagyományos afrikai vezetés ekkor még nem volt egységes, és az emberek éppen csak visszatántorodtak a rabszolga-kereskedelem által okozott évszázados megrázkódtatásból. Így a hatalom kisajátítása, a már megtört társadalom megfélemlítése és az egyik vezető kijátszása a másik ellen olyan gyerekesen egyszerű diplomáciai feladat volt, hogy az ügyet többnyire kevesebb mint egy évtized alatt lezárták.

A második világháború alatt Roosevelt elnök egészen más világot képzelt el a háború után, mint brit kollégája, Winston Churchill. Amikor ő és Churchill találkoztak az úgynevezett Atlanti Konferencián, Churchill kérését az amerikai munkaerő és segély iránt elfogadta, de csak világos feltételek mellett. Ha az Egyesült Államok Nagy-Britannia segítségére siet, akkor azt a németek és a japánok legyőzése céljából tenné, és nem a birodalom elviselhetetlen intézményeinek támogatására. Nagy-Britanniának, és ezen keresztül Franciaországnak és Portugáliának, az idegen birodalom egyetlen megmaradt nagy európai részvényesének, a dekolonizáció mellett kellene elköteleznie magát, ami a jelentős amerikai segítség alapvető előfeltétele lenne.

Eközben nem a britek voltak az egyetlen európai hatalom, amely tudomásul vette ezt a fejleményt. A franciák is nagy birodalmi hatalom voltak, akiknek sok vesztenivalójuk lett volna egy ilyen monumentális változással, de a globális sakktáblára való rálátásuk némileg más volt. Franciaország német megszállás alatt állt, és a francia nemzet nevében Philippe P tain marsall fegyverszünetet írt alá, amivel megkezdődött a Vichy Franciaország korszaka. Londonban eközben Charles de Gaulle francia tábornok az ellenállás folytatását sürgette, mivel úgy vélte, hogy a francia szárazföld csak egy kis része a képnek. Franciaország sokkal több volt, mint Franciaország. De Gaulle megalapította a Szabad Francia Mozgalmat Nagy-Britanniában, amelynek alapja a hűség és a tengerentúli területek többségének folyamatos szabad francia ellenőrzése volt. A Szabad Francia Mozgalom és a Szabad Francia Hadsereg a frankofón Afrikában telepedett le. A Szabad Francia Mozgalom története hatással lesz a háborúra Észak-Afrikában és Európában egyaránt, de legfőképpen arra szolgál, hogy radikálisan újrafogalmazza a francia önképet és a tengerentúli területeihez való viszonyát. Ami a legfontosabb, hogy a britektől nagyon eltérő dekolonizációs stílushoz adta meg az alaphangot.

Ez a könyv az imperializmus viharos afrikai történetét és annak következményeit vizsgálja.