Az ember utáni vizuális művészetek jövője - A technikák és szellemek új elmélete felé -- 2. kötet

Eredeti címe:

Future of Post-Human Visual Arts - Towards a New Theory of Techniques and Spirits -- Volume 2

Könyv tartalma:

A képzőművészet valóban annyira központi szerepet játszik korunkban, hogy - ahogy Doug Adams mondta egyszer - „a 60 év alatti, televízión nevelkedett emberek a látottak alapján emlékeznek”. „(F)ilm és a televízió valóban a mai nyelv” (TE 2013) A vizuális művészeteknek ezt a központi nézetét szembeállíthatjuk Camille Paglia ellentétes nézetével, aki azt írta, hogy »a vizualitás súlyosan alulértékelt a modern tudományosságban«.

A művészettörténet csak töredékét érte el az irodalomkritika fogalmi kifinomultságának. Az önszeretettől megrészegülve a kritika hatalmasan túlbecsülte a nyelv központi szerepét a nyugati kultúrában. Nem látta a képek elektromossággal teli jelbeszédét.” (TE 2013a) Ezekkel az ellentétes nézetekkel szemben (és más nézetekkel is, ahogy a könyvben még szó lesz róluk) a vizuális művészetek (a technikák és a szellem vonatkozásában) nem olyan mértékben lehetségesek (és nem is lehetetlenek), sem nem olyan mértékben kívánatosak (vagy nem kívánatosak), mint ahogy azt a mindenkori ideológusok (a különböző oldalakon) szeretnék elhitetni velünk.

Mondanom sem kell, hogy a vizuális művészetekkel kapcsolatos ellentétes nézetek megkérdőjelezése nem jelenti azt, hogy a technikák és szellemek tanulmányozása haszontalan, vagy hogy azok a (vizuális művészetekkel kapcsolatos) területek -- mint a rajz, kozmetika, manikűr, festészet, tájkép, kalligráfia, fotográfia, digitális művészet, számítástechnika, reklám, grafika, filmkészítés, divat, szobrászat, építészet stb. -- érdektelenek lennének.

(WK 2013) Természetesen egyik szélsőséges nézet sem ésszerű. Ehelyett ez a könyv egy alternatív (jobb) utat kínál a vizuális művészetek jövőjének megértéséhez a technikák és a szellemek közötti dialektikus kapcsolat tekintetében - miközben tanulunk a szakirodalom különböző megközelítéseiből, de anélkül, hogy bármelyiket is előnyben részesítenénk (és anélkül, hogy integrálnánk őket, mivel nem feltétlenül kompatibilisek egymással).

Pontosabban, ez a könyv egy új elméletet (vagyis a vizuális művészetek efemer elméletét) kínál, hogy újszerű módon túllépjen a meglévő megközelítéseken, és négy fejezetre tagolódik