Értékelés:
Carolyn Forché „Blue Hour” című verseskötete az emlékezés, a halandóság és az értelemkeresés témáit járja körül mélyen érzelmes és magába forduló műveiben. Az olvasók nagyra értékelik verseinek nyers érzelmeit és lírai minőségét, különösen a 'Földön' című hosszú verset, amelyet sokan a kezdeti hosszúsága ellenére is magával ragadónak találtak. Néhány olvasó azonban csalódottságának adott hangot a kivitelezéssel kapcsolatban, és olyan pillanatokat jegyzett meg, amikor a költő szókincse zavaró lehetett. A gyűjtemény bemutatja Forché egyedi hangját az amerikai költészetben, különösen azt a képességét, hogy a személyes elbeszélést egyetemes témákkal vegyítse.
Előnyök:⬤ Az emlékezet és a halandóság megrendítő feltárása.
⬤ Magával ragadó és érzelmes költészet, amely visszhangot kelt az olvasókban.
⬤ A „Földön” című hosszú vers nagymértékben lekötötte az olvasókat, többszöri olvasásra késztetve őket.
⬤ Forché a kortárs amerikai költészet jelentős hangjának számít, aki erőteljesen ötvözi a személyes és az egyetemes témákat.
⬤ Sokan úgy találták, hogy a könyv a csodálat és a „hűha” érzés maradandó benyomását hagyta bennük.
⬤ Néhányan úgy találták, hogy a versek kézműves kivitelezése időnként elvonja a figyelmet az üzenetről.
⬤ A költő szókincsét néha zavarónak érezték az olvasók.
⬤ A könyv borítóján kisebb fizikai sérülésekről számoltak be, ami néhány vásárló számára csalódást okozott.
(9 olvasói vélemény alapján)
„A kék óra megfoghatatlan könyv, mert mindig azt keresi, amit a német költő, Novalis „a látszaton túli (elveszett) jelenlétnek” nevezett. A leghosszabb vers, a 'Földön' az életből a halálba lépő elme átirata, egy ókori gnosztikus himnuszokat mintázó abecedárium formájában. A kötet más versei, különösen a 'Nocturne' és a 'Blue Hour' az emlékezés aktusának lírai visszanyerése, bár az emlékezés tárgyai élénknek és visszahozhatatlannak tűnnek számunkra, a megidézés és a ragaszkodás dühe egyszerre heves és zavart.
„A hang, amelyet a Kék órában hallunk, egyszerre nagyon fiatal és nagyon öreg hang. Olyasvalakié, aki már mindent látott, és aki tökéletlenül, kétségbeesetten igyekszik megfelelni annak, amit látott. A megismerés éhségével párosul itt a vágy, hogy új legyen, teljesen cinizmus nélkül, nyitott a tapasztalatok megrázkódtatásaira, mintha örökké először, bár illúziótlanul, bölcsen, túl a hamis vagy feltételezett ártatlanság minden lehetséges szennyén.”.
-- Robert Boyers.
