Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 13 olvasói szavazat alapján történt.
Czechoslovakia and Yugoslavia: The History and Legacy of the Multiethnic Nations that Split Apart after the Cold War
*Képeket is tartalmaz.
*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.
1993 újév napján Csehszlovákia két különálló országra, a Cseh Köztársaságra és Szlovákiára szakadt. Ezzel véget ért az első világháborút követő versailles-i szerződés által hozott egyik alkotás, és mint alig 75 éve létező ország, Csehszlovákia az idő nagy részét a fasizmus vagy a kommunizmus zsarnoksága alatt töltötte.
Természetesen az ország eredete jóval régebbre nyúlik vissza, mint az 1910-es évek, és összetett és szövevényes volt. Közép-Európa földrajzából adódóan ezt a területet a történelem során többször is meghódították és megszállták, és a modern kor nagy részében a terület sokkal nagyobb birodalmakhoz tartozott, többek között a Szent Római Birodalomhoz, az Osztrák Habsburg Birodalomhoz és végül az Osztrák-Magyar Monarchiához. Ennek ellenére a terület lakosságának nagy részét két különböző etnikum tette ki: a csehek, akik főként Csehország és Morvaország területén éltek, és a szlovákok, akik Szlovákiában éltek. Mindkét népnek megvolt a maga szláv alapú nyelve, de a nyelvek eléggé hasonlítottak egymáshoz ahhoz, hogy kölcsönösen érthetőek legyenek.
Csehszlovákia kettészakadása többnyire békésen zajlott, ami szöges ellentétben áll Jugoszláviával, amely vitathatatlanul a 20. század egyik legszokatlanabb geopolitikai alkotása. A jugoszláv állam semmilyen történelmi értelemben nem létezett, és az alkotó népeket összekötő kötelékek a legjobb esetben is csak gyenge szálak fűzték össze. Bár névlegesen mindannyian "szlávok" voltak, az ország nyelvek, ábécék, kultúrák, vallások és hagyományok keveréke volt, ami biztosította, hogy rövid létezése megosztottsággal, konfliktusokkal és sokkoló erőszakkal volt tele. Bizonyos értelemben meglepő, hogy ilyen sokáig fennmaradt.
Az első világháborút követően, amikor Európa és a Közel-Kelet politikai határait átrajzolták, létrejött a Jugoszláv Királyság, amely kezdetben a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság nevet viselte, és amelynek államfője egy uralkodó volt. Az 1919-es versailles-i konferencián megerősített "első" Jugoszlávia különösen törékeny vállalkozás volt, és szinte állandó feszültség volt a többségi szerbek és a többi jugoszláv nemzetiség, különösen a horvátok között. Ennek eredményeként a királyság a politikai merényletek, a földalatti terrorszervezetek és az etnikai ellenségeskedések országa volt. 1929-ben I. Sándor király felfüggesztette a demokráciát, és diktátorként uralkodott, amíg 1934-ben meggyilkolták.
A Jugoszláv Királyság különösen sebezhető volt azokkal az erőkkel szemben, amelyek az 1930-as évek végén egész Európát elborították, beleértve a fasizmust és a kommunizmust. Amikor a tengelyhatalmak 1941-ben megtámadták, az ország gyorsan kapitulált, és a nácik és szövetségeseik feldarabolták. Különálló horvát állam alakult, amelyet Ante Pavelic vezetett, aki a háború legsúlyosabb bűncselekményeit és emberi jogi visszaéléseit követte el. A balkáni régiót gyakorlatilag kiürítették zsidó lakosságától, a náci holokauszt áldozataitól.
Uralkodása alatt Titónak sikerült elfojtania a jugoszláv lakosságot alkotó különböző csoportok heves nemzeti érzéseit, és ezt több módszerrel is elérte. A hidegháború idején sikeresen kijátszotta a két szuperhatalmi riválist, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót egymás ellen, és ennek során mindkettővel szemben jelentős függetlenséget tartott fenn, még akkor is, ha emellett külföldi segélyeket is kapott, hogy fenn tudja tartani a rendszerét. Mindeközben dacos maradt, egyszer egy legendás levelet írt Joszif Sztálinnak, amelyben figyelmeztette a szovjet diktátort: "Joszif Sztálinnak: Már ötöt elfogtunk közülük, az egyiket bombával, a másikat puskával... Ha nem hagyja abba a gyilkosok küldését, akkor egy nagyon gyorsan dolgozót küldök Moszkvába, és biztosan nem kell még egyet küldenem.".
