Értékelés:
A könyv tanulságos részleteket közöl Afrika, különösen Zimbabwe (korábban Rodézia) gyarmattörténetéről, és jól érthetővé teszi Dél-Afrika kialakulásának tágabb összefüggéseit az imperializmus korában. Informatív és hozzáférhető forrásként szolgál az afrikai történelem iránt érdeklődők számára.
Előnyök:A könyv jól kutatott, és feltáró részleteket közöl a gyarmati korszakról. Gyors tanulásra alkalmas, és hatékonyan frissíti fel az ismereteket. Az írás minden korosztály számára lebilincselő, a történelmet könnyen hozzáférhetővé teszi.
Hátrányok:Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a tartalom negatívan tükrözi a brit történelmet és hírnevet a gyarmati korszakban. Az egyes részletekre való összpontosítás nem feltétlenül fedi le a korszak teljes komplexitását.
(3 olvasói vélemény alapján)
The Fight for Zimbabwe: The History and Legacy of the British Empire's Attempt to Establish a Colony in the 19th Century
*Képeket is tartalmaz.
*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.
Afrika újkori történelmét egészen a közelmúltig az őslakos fajok nevében a fehér ember írta, aki az európai történelem egy különösen nagyképű és dinamikus szakaszában erőszakkal hatolt be a kontinensre. 1884-ben Otto von Bismark herceg, német kancellár összehívta Európa összes nagyhatalmának meghatalmazottjait, hogy Afrika gyarmatosításával úgy foglalkozzanak, hogy elkerüljék a háborús provokációkat. Ez az 1884-1885-ös berlini konferencia néven ismert esemény egy olyan jelenséget indított el, amely az Afrikáért folytatott küzdelem néven vált ismertté. A konferencia két alapvető szabályt határozott meg Afrika európai elfoglalására vonatkozóan. Az első az volt, hogy az annexiót nem ismerik el a gyakorlati megszállás bizonyítéka nélkül, a második pedig az, hogy a gyakorlati megszállást jogellenesnek tekintik, ha a terület vezetője nem nyújt be hivatalos kérelmet a terület védelméért, amelyet jogi szerződés formájában papírra kell vetni.
Ezzel kezdetét vette az a roham, amelyet főként az európai kereskedelmi érdekeltségek vezettek, és amelynek élén a Charteres Társaságok álltak, hogy behatoljanak Afrika belsejébe, és fegyverekkel, csecsebecsékkel és alkohollal udvaroljanak annak vezetőinek, és miután így hamis szerződéseken szerezték meg a jelüket vagy pecsétjüket, elkezdték meghatározni a jövőbeli európai afrikai gyarmatok határait. Az, hogy ez olyan könnyen sikerült, annak volt köszönhető, hogy a hagyományos afrikai vezetés ekkor még nem volt egységes, és az emberek éppen csak visszatántorodtak a rabszolga-kereskedelem által okozott évszázados megrázkódtatásból. Így a hatalom kisajátítása, a már megtört társadalom megfélemlítése és az egyik vezető kijátszása a másik ellen olyan gyerekesen egyszerű diplomáciai feladat volt, hogy az ügyet többnyire kevesebb mint egy évtized alatt lezárták.
Ez alól azonban volt néhány kivétel, amelyek közül talán a legjelentősebb a zulu nemzet volt, egy központosított, hatalmas katonai erővel rendelkező monarchia, amelynek a megbékéléshez egy brit gyarmati háborúra, a legendás 1879-es angol-zulu háborúra volt szükség. A másik az amaNdebele volt, a zuluk egy ivadéka, amely már az 1830-as években létrejött annak a területnek a délkeleti negyedében, amely később Rodézia, majd Zimbabwe lett. Mindkettő erős, központosított monarchia volt, amelyet szervezett és agresszív, ezredekre osztott hivatásos hadsereggel erősítettek meg, és fanatikus hűséggel tartoztak a koronának. A zulukkal nem foglalkoztak szerződésben, és történetük talán e sorozat egy másik epizódjának témája, de az amaNdebelékkel igen, és a korai európai szerződéses és koncessziós gyűjtőknek nagy óvatossággal kellett lépniük, amikor a földjükre léptek. Hosszú időbe telt, amíg a történelem elkerülhetetlen folyása arra kényszerítette az amaNdebeléket, hogy alávessék magukat az európai uralomnak. Bár a szerződések és a brit ágyúnaszád-diplomácia szerepet játszott, végül a háború, a hódítás és a csatában elszenvedett vereség kényszerítette az amaNdebeléket a sarkukra.
Ennek ellenére az amaNdebele, a végső katonai vereségük ellenére, hatalmas tiszteletet vívott ki a britek részéről. Ez a zuluk esetében is így volt. A britek maguk is harcias nemzet voltak, és a "nemes vadember" fogalmát egy letűnt kor romantikájának tekintették, amely a lovagiasság szabályai szerint az uralkodó arisztokráciának járó megbecsülést nyújtotta. Az amaNdebele 1893-as vereségével a Matabele-háború néven ismertté vált háborúban a Brit Dél-Afrikai Társaság ügynökei, mivel átvették a terület teljes adminisztratív irányítását, szintén bevezették az amaNdebele oroszlánosodásának szabályát. Divatossá vált mitologizálni az amaNdebele nemes származását, bátorságát és virtuozitását a harcban, valamint a spártai hadikódexhez való megvesztegethetetlen ragaszkodását.
Ez a könyv a konfliktusok krónikája, amelyek Nagy-Britannia azon törekvéseit jellemezték, hogy gyarmatot alapítson a térségben, a megvívott háborúkat és azok eredményeit.
