Olvasói vélemények
Összegzés:A kritikák kiemelik, hogy David Didau könyve kötelező olvasmány az iskolavezetők számára, mivel új szempontokat kínál a vezetésről, az elszámoltathatóságról és az iskolán belüli bizalom erősítéséről. A recenzensek nagyra értékelik a könyv áttekinthetőségét, gyakorlati meglátásait és elgondolkodtató ötleteit, bár néhányan aggodalmukat fejezték ki az iskolavezetői szerepek alulértékelésével kapcsolatban. Az egyik kritikus nyomdai hibát észlelt, ami korlátozta a könyvvel kapcsolatos tapasztalatait.
Előnyök:⬤ Gyakorlati tanácsokat és bizonyítékokkal alátámasztott meglátásokat kínál
⬤ elgondolkodtató és megkérdőjelezi a vezetéssel és elszámoltathatósággal kapcsolatos hagyományos elképzeléseket
⬤ magával ragadó, gondolkodásra ösztönző írói stílus
⬤ új és tapasztalt vezetők számára egyaránt alkalmas
⬤ pozitív iskolai környezetre ösztönöz
⬤ modern pedagógiai koncepciókat tartalmaz közérthető formában.
Hátrányok:Néhány recenzens úgy érezte, hogy a könyv megkérdőjelezi az iskolai vezetés jelentőségéről alkotott nézeteiket; egy recenzens nyomdahibát tapasztalt, amely befolyásolta, hogy teljes mértékben bele tudott-e mélyedni a könyvbe.
(10 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Intelligent Accountability: Creating the Conditions for Teachers to Thrive
Könyv tartalma:
A bizonytalanság az élet velejárója. Soha nem tudhatunk eleget ahhoz, hogy tökéletes döntéseket hozzunk.
Ennek megértése segít egyensúlyt teremteni a túlzott magabiztosságra való hajlamunk tudatosítása és saját hibáink elfogadása között. A könyv az iskolafejlesztés két ellentétes modelljét tárgyalja: a hiánymodellt (amely azt feltételezi, hogy a problémák valakinek a hibája) és a többletmodellt (amely azt feltételezi, hogy a problémák nem szándékolt rendszerszintű hibák). A többletmodellhez igazodva létrehozhatjuk az intelligens elszámoltathatóság rendszerét.
Az ezt lehetővé tevő elvek a bizalom, az elszámoltathatóság és a méltányosság. Miközben akkor virágzunk, ha megbíznak bennünk, ha valaki nem törődik azzal, amit teszünk, és nem von minket felelősségre, akkor nem valószínű, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból.
Egyes tanárok nagyobb bizalmat érdemelnek, és kevesebb ellenőrzést igényelnek, mint mások, de az egyenlőség követelményeinek kielégítése érdekében végül minden tanárt egyformán megbízhatatlannak tekintünk. Minél jobban bízunk a tanárokban, annál nagyobb autonómiát kellene biztosítani számukra.
Az igazságos egyenlőtlenség rendszerének megvalósításához el kell fogadnunk, hogy az autonómiát ki kell érdemelni.
