Last and First Men: A közeli és távoli jövő története

Olvasói vélemények

Az Olaf Stapledon „Last and First Men” című könyvéről szóló kritikák kiemelik, hogy a könyv az emberiség jövőjét több milliárd év távlatából vizsgálja. Míg sok kritikus dicséri Stapledon fantáziadús terjedelmét és elgondolkodtató témáit, jelentős kritikákat fogalmaznak meg a könyv sűrűségével, tempójával, valamint a fajról és az evolúcióról alkotott elavult nézeteivel kapcsolatban.

⬤ Zseniális és látomásos koncepció, amely az emberi evolúció több milliárd évét öleli fel.
⬤ Mély filozófiai meglátások a jövőt és az emberiséget illetően.
⬤ Hatással van a spekulatív fikció más jelentős íróira és gondolkodóira.
⬤ Lenyűgöző, ha nem is teljesen pontos előrejelzéseket tartalmaz az emberiség jövőjéről és a társadalmi változásokról.
⬤ Egyes olvasók szerint érdemes kihívás, amely a kezdeti nehézségek után kifizetődővé válik.

⬤ Nehéz, lassú és sűrű írásmód, amelyet sokan unalmasnak találtak.
⬤ Hiányzik a hagyományos cselekmény vagy a karakterfejlődés, ami egyesek számára nehéz olvasmánnyá teszi.
⬤ Elavult és aggasztó faji sztereotípiákat és az 1930-as évek előítéleteit tükröző gondolatokat tartalmaz.
⬤ Egyes kiadásokban az első fejezetek átírása miatt kritizálták, ami miatt az eredeti kevésbé tűnik hitelesnek.
⬤ Egyes kiadásokban rossz a formázás és a szerkesztés, ami frusztráló olvasási élményhez vezet.

(101 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Last and First Men: A Story of the Near and Far Future

Könyv tartalma:

Utolsó és első ember: Stapledon brit író 1930-ban írt "jövő történeti" sci-fi regénye. A műfajban példátlanul nagyszabású mű az emberiség történetét írja le a jelenkortól kezdve kétmilliárd éven és tizennyolc különböző emberi fajon keresztül, amelyek közül a miénk az első és legprimitívebb.

Stapledon történelemfelfogása a hegeli dialektikára épül, és egy ismétlődő ciklust követ, amelyben a sokféle civilizáció évmilliók alatt emelkedik ki és süllyed vissza a barbárságba, de egyben a fejlődésről is szól, mivel a későbbi civilizációk sokkal nagyobb magasságokba emelkednek, mint az elsők. A könyv megelőlegezi a géntechnológia tudományát, és korai példája a fiktív szuperagynak; a sok telepatikusan összekapcsolt egyedből álló tudatosságnak.

A könyv ellentmondásos része azt ábrázolja, hogy a távoli jövőben az emberek elmenekülnek a haldokló Földről, és a Vénuszon telepednek le - eközben teljesen kiirtják annak őslakosait, egy intelligens tengeri fajt. Stapledon könyvét egyesek úgy értelmezték, hogy az ilyen bolygóközi népirtást jogos cselekedetnek tekinti, ha az a faj túléléséhez szükséges, bár Stapledon számos híve tagadta, hogy ez lett volna a szándéka, és ehelyett azzal érvelt, hogy Stapledon csupán azt mutatja be, hogy bár az emberiség a jövőben számos tekintetben fejlődött, alapjában véve még mindig ugyanolyan vadságra képes, mint mindig is volt.