Last Men in London

Olvasói vélemények

Az „Utolsók utolsói” című könyv az „Utolsók és első emberek” folytatásaként szolgál, és egy magába fordulóbb elbeszélést és karakterközpontú történetmesélést tartalmaz. Míg egyes olvasók értékelik az érzelmi mélységet és a filozófiai feltárást, mások kiábrándítónak találják az elődjéhez képest, és aggodalmukat fejezik ki az unalom és a hatás hiánya miatt.

⬤ Magába fordulóbb és kifejezőbb elbeszélés, fejlett karakterekkel.
⬤ Filozófiai betekintést nyújt az emberiségbe és alternatívát kínál a kortárs problémákra.
⬤ Elmélyült gondolkodásra ösztönöz az emberi létezésről és az időutazásról.
⬤ A korábbi sci-fi irodalom örökségéhez kötődő, nagy hatású műként ismerik el.

⬤ Nem olyan magával ragadó, mint a sorozat első könyve, egyes olvasók unalmasnak találják.
⬤ Nincs olyan emlékezetes hatása, mint az olyan korábbi műveknek, mint a „Csillagteremtő” és az „Utolsó és első emberek”.
⬤ Néhány olvasó nehezen tudta befejezni, és úgy érezte, hogy kevés benyomást hagyott maga után.

(8 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Olaf Stapledon előző sci-fi regényében, az „Utolsó és első emberek”-ben 2 milliárd éves történelmet képzelt el, amelyben a modern ember az első és legprimitívebb 18 egyre fejlettebb faj közül. Ebben a kísérő műben egy távoli jövőből származó lény utazik vissza a 20.

századba, hogy egy Paul nevű angol tudatába költözzön. A szuperintelligens megaember alanyának elméjéből figyeli Paul gyermekkorát, az első világháború alatti élményeit és a háború utáni tanári életét. Az elbeszélés lenyűgöző kommentár a modern életről, a háborúk borzalmairól és a nyugati társadalom széteső állapotáról.

William Olaf Stapledon (1886-1950) brit filozófus számos újító koncepciót vezetett be a sci-fi műfajába, könyvei pedig hatással voltak Arthur C. Clarke-ra, Brian Aldissre, C.

S. Lewisra, John Maynard Smith-re és sok más szerzőre.

Ebben a tudományos-fantasztikus önarcképében az emlékezés, a képzelet és a társadalomkritika magával ragadó kombinációját nyújtja.