Utolsó és első emberek: A közeli és távoli jövő története

Eredeti címe:

Last and First Men: A Story of the Near and Far Future

Könyv tartalma:

Utolsó és első ember: Stapledon brit író 1930-ban írt "jövő történeti" sci-fi regénye. A műfajban példátlanul nagyszabású mű az emberiség történetét írja le a jelenkortól kezdve kétmilliárd éven és tizennyolc különböző emberi fajon keresztül, amelyek közül a miénk az első és legprimitívebb.

Stapledon történelemfelfogása a hegeli dialektikára épül, és egy ismétlődő ciklust követ, amelyben a sokféle civilizáció évmilliók alatt emelkedik ki és süllyed vissza a barbárságba, de egyben a fejlődésről is szól, mivel a későbbi civilizációk sokkal nagyobb magasságokba emelkednek, mint az elsők. A könyv megelőlegezi a géntechnológia tudományát, és korai példája a fiktív szuperagynak; a sok telepatikusan összekapcsolt egyedből álló tudatosságnak.

A könyv ellentmondásos része azt ábrázolja, hogy a távoli jövőben az emberek elmenekülnek a haldokló Földről, és a Vénuszon telepednek le - eközben teljesen kiirtják annak őslakosait, egy intelligens tengeri fajt. Stapledon könyvét egyesek úgy értelmezték, hogy az ilyen bolygóközi népirtást jogos cselekedetnek tekinti, ha az a faji túlélés érdekében szükséges, bár Stapledon számos híve tagadta, hogy ez lett volna a szándéka, ehelyett azzal érveltek, hogy Stapledon csupán azt mutatja be, hogy bár az emberiség a jövőben számos tekintetben fejlődött, alapjában véve még mindig ugyanolyan vadságra képes, mint mindig is volt.