Utolsó és első emberek

Olvasói vélemények

Az Olaf Stapledon „Utolsó és első emberek” című könyvéről szóló kritikák kiemelik, hogy a könyv az emberiség évmilliárdokon átívelő evolúciójának sötét, súlyos és látomásos felfedezése. Sok olvasó elismeri, hogy terjedelme és fantáziája zseniális, bár jelentős olvashatósági problémákra és aggasztó faji témákra is rámutatnak. A könyv karakter- és cselekményhiánya, valamint hosszú és fárasztó szakaszai vegyes reakciókat váltottak ki, egyes olvasók értékelték a filozófiai mélységet, míg mások fárasztónak találták. Úgy tűnik, a kiadás minősége egyesek számára aggodalomra ad okot, különösen a tipográfiai hibák és az újabb verziókban található nemkívánatos átírások tekintetében.

⬤ Kivételes képzelőerő és mélység az emberiség jövőjének feltárásában.
⬤ Filozófiai meglátások és elmélkedések az emberi evolúcióról és civilizációról.
⬤ Hatással volt a későbbi sci-fi írókra.
⬤ Egyedülálló elbeszélői stílus, amelyet egyesek magával ragadónak találnak.

⬤ Nehéz és fárasztó próza, amit nehéz lehet végigolvasni.
⬤ A hagyományos cselekmény és karakterfejlődés hiánya.
⬤ Az elavult faji sztereotípiák és előítéletek jelenléte.
⬤ Az újabb kiadások minősége lehet, hogy nem megfelelő, tipográfiai hibákkal és nemkívánatos átírásokkal.

(101 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Last and First Men

Könyv tartalma:

Utolsó és első ember: Stapledon brit író 1930-ban írt "jövő történeti" sci-fi regénye. A műfajban példátlanul nagyszabású mű az emberiség történetét írja le a jelenkortól kezdve kétmilliárd éven és tizennyolc különböző emberi fajon keresztül, amelyek közül a miénk az első és legprimitívebb.

Stapledon történelemfelfogása a hegeli dialektikára épül, és egy ismétlődő ciklust követ, amelyben a sokféle civilizáció évmilliók alatt emelkedik ki és süllyed vissza a barbárságba, de egyben a fejlődésről is szól, mivel a későbbi civilizációk sokkal nagyobb magasságokba emelkednek, mint az elsők. A könyv megelőlegezi a géntechnológia tudományát, és korai példája a fiktív szuperagynak; a sok telepatikusan összekapcsolt egyedből álló tudatosságnak.

A könyv ellentmondásos része azt ábrázolja, hogy a távoli jövőben az emberek elmenekülnek a haldokló Földről, és a Vénuszon telepednek le - miközben teljesen kiirtják annak őslakosait, egy intelligens tengeri fajt. Stapledon könyvét egyesek úgy értelmezték, hogy az ilyen bolygóközi népirtást jogos cselekedetnek tekinti, ha az a faj túléléséhez szükséges, bár Stapledon számos híve tagadta, hogy ez lett volna a szándéka, és ehelyett azzal érvelt, hogy Stapledon csupán azt mutatja be, hogy bár az emberiség a jövőben számos tekintetben fejlődött, alapjában véve még mindig ugyanolyan vadságra képes, mint mindig is volt.