North American X-15

Olvasói vélemények

A könyv részletes és rendszerezett áttekintést nyújt az észak-amerikai X-15 szuborbitális űrrepülőgépről, kitérve annak történetére, műszaki specifikációira és repülési tesztprogramjára. Míg egyes olvasók szerint a könyv értékes kiegészítője a repülési könyvtáruknak, mások kritizálják, hogy a már meglévő művek felduzzasztott felújítása.

⬤ Nagyon részletes áttekintés az X-15 történetéről, műszaki szempontjairól és repülési tesztprogramjáról.
⬤ Három áttekinthető részre tagolva, így könnyen követhető.
⬤ Az X-15-ös program politikai és irányítási szempontjairól szóló egyedülálló tartalom.
⬤ Általánosságban jól fogadták a repülés szerelmesei, és jó ár-érték arányt biztosít.

⬤ Nagyrészt a meglévő szakirodalom, különösen Jenkins munkájának felelevenítése, kevés új információval.
⬤ A formázás és a megjelenítés helyenként elavultnak és felfújtnak minősül.
⬤ A szerző múltbeli megbízhatóságával kapcsolatos állítások aggályokat vetnek fel a megbízhatósággal kapcsolatban.
⬤ Néhány olvasó úgy találta, hogy a korábbi repülőgépek széleskörű ismertetése elvonja a figyelmet az X-1-es fő témájáról.

(7 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Az 1950-es évek közepén az amerikai hadsereg által kifejlesztett és 1959 és 1968 között a NASA által üzemeltetett X-15-ösök voltak az első rakétahajtású hiperszonikus kutató repülőgépek. A repülőgépek 199 repülést hajtottak végre, és több mint 4000 mérföld/órás sebességet és 270 000 láb feletti magasságot értek el, ami a légkörön túli légkörnek és az űr vákuumának számított.

A könyv a második világháború utolsó szakaszában indított X-sorozatú repülőgép-kutatási program leírásával kezdődik, amely 1947-ben először sikeresen átlépte a hanghatárt. Az X-15 nagy előrelépést jelentett a korai X-sorozatú kutatórepülőgépekhez képest, és számos új technológiát vitt előre, úttörő szerepet játszott a helyzetvezérlő hajtóművek használatában, a telemetriában a repülőgép vázán lévő érzékelők valós idejű adatátviteléhez, valamint a légkörbe való visszatérés optimális módjainak vizsgálatában. Az X-15 sokat tett a szárnyas járművek mint jövőbeli űrhajók tervezésének és alkalmazásának feltárása érdekében, bevezetve a tudományt és a mérnöki tudományt az olyan újrafelhasználható űreszközökkel kapcsolatos problémákba, amelyek képesek a ballisztikus kapszulákhoz hasonlóan nem a vízre, hanem a szárazföldre leszállni. Partnerévé vált az "emelőtestek", az optimális alakú repülőgépvázak kutatásának, amelyek az űrsikló előfutárai voltak.

Három X-15-öst építettek, amelyek közül az egyik a nagy magasságból való visszatérést követően elveszett, de a másik kettő tovább repült. Egy másik repülőgép váza súlyosan megsérült, de újjáépítették, hogy közel 7 Mach-os sebességű felderítő repülést végezzen. Számos híres pilóta repült az X-15-össel, köztük Neil Armstrong, az Apollo-11 parancsnoka és az első ember, aki a Holdon járt.