Saigon bukása: A dél-vietnami fővárosért vívott csata és a vietnami háború befejezésének története

Olvasói vélemények

A könyv gyors és lebilincselő áttekintést nyújt a vietnami háború utolsó napjairól, különös tekintettel a dél-vietnami csapatok bátorságára. Bár sok olvasó értékeli a könyv informatív tartalmát és könnyű olvashatóságát, többen kritizálják a könyvet a rossz nyomtatási minőség, a félrevezető formázás és bizonyos témák elégtelen lefedettsége miatt.

⬤ Magával ragadó és informatív
⬤ gyors felfrissítés a vietnami háborúról
⬤ kiemeli a dél-vietnamiak bátorságát
⬤ gyors tempójú és új betekintést nyújt a katonai szempontokba.

⬤ Rossz minőségű papír
⬤ félrevezető méret és elrendezés
⬤ inkább a konfliktus eredetére, mint a végkifejletre összpontosít
⬤ hiányoznak az olyan jelentős események, mint az amerikai nagykövetség kiürítése.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Fall of Saigon: The History of the Battle for South Vietnam's Capital and the End of the Vietnam War

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

A vietnami háborút a tévedések komédiájának is nevezhetnénk, ha a következmények nem lennének olyan halálosak és tragikusak. 1951-ben, miközben Koreában háború dúlt, az Egyesült Államok védelmi paktumokat kezdett kötni a csendes-óceáni nemzetekkel, azzal a szándékkal, hogy olyan szövetségeket hozzon létre, amelyek megfékezik a kommunizmus terjedését. A koreai háború végéhez közeledve Amerika csatlakozott a Délkelet-Ázsiai Szerződés Szervezetéhez, és vállalta, hogy megvédi a régió számos nemzetét a kommunista agressziótól. Az egyik ilyen nemzet Dél-Vietnam volt.

A vietnami háború előtt a legtöbb amerikai nehezen találta volna meg Vietnamot a térképen. Diem dél-vietnami elnök rendszere rendkívül népszerűtlen volt, és az 1950-es évek vége felé háború tört ki a kommunista Észak-Vietnam és Dél-Vietnam között. A Kennedy-kormányzat megpróbálta kiképzéssel és segítséggel támogatni a dél-vietnamiakat, de a dél-vietnami hadsereg gyenge volt. Egy hónappal a halála előtt Kennedy elnöki utasítást írt alá, amelyben 1000 amerikai katonát vont ki, és nem sokkal Kennedy meggyilkolása után az új elnök, Lyndon B. Johnson megváltoztatta az irányt, és inkább a Dél-Vietnamnak nyújtott amerikai segítség kiterjesztése mellett döntött.

A következő néhány évben az amerikai katonai elkötelezettség Dél-Vietnam iránt drámaian megnőtt, és a háborús erőfeszítések egyre mélyebbé és összetettebbé váltak. A stratégia magában foglalta a dél-vietnami rezsim gazdasági és politikai alapjainak megerősítésére irányuló párhuzamos erőfeszítéseket, a vietkong gerillalázadás felszámolását délen, a hagyományosabb Észak-vietnami Hadsereg (NVA) elleni harcot az észak és dél közötti demilitarizált övezet közelében, valamint katonai és ipari célpontok bombázását magában Észak-Vietnamban. A nyilvánosság előtt az amerikai katonai tisztviselők és a Johnson-kormányzat tagjai taktikai sikereiket hangsúlyozták, és rózsás előrejelzésekkel szolgáltak.

A National Press Club előtt 1967 novemberében Westmoreland tábornok azt állította: "Soha nem voltam még ennyire bátorított az alatt a négy év alatt, amióta Vietnamban vagyok. Valódi haladást értünk el... Teljesen biztos vagyok benne, hogy míg 1965-ben az ellenség győzött, ma már biztosan veszít.".

Dél-Vietnam 1974-ben irigylésre méltó helyzetben találta magát, amikor Észak-Vietnam meg akarta kaparintani. Az amerikai erők gyorsan kivonultak, és csak néhány tanácsadó és egyéb személyzet maradt a délkelet-ázsiai hadszíntéren a közelmúltig bevetett nagy erők helyett. Gerald Ford elnök és stábja, akik az amerikai visszavonulás során teljesen alulmaradtak a tárgyalásokon, gyenge pozícióból tárgyalófélben voltak. Az észak-vietnamiak lényegében semmilyen hasznos engedményt nem tettek, mivel nem volt rá okuk, és anélkül biztosították az amerikaiak kivonulását, hogy cserébe saját előretolt egységeiket dél-vietnami területről kellett volna kivonniuk.

Ezek a tények természetesen tükröződtek a két fél moráljában. A dél-vietnamiak morálja katasztrofális szintre zuhant, és ott is maradt, bár az ARVN (a Vietnami Köztársaság Hadserege) erői időnként gáláns, sőt hősies helytállást tanúsítottak. Az észak-vietnamiak ezzel szemben a legmagasabb rangúaktól a legalacsonyabbakig biztosak voltak a győzelemben. A marxista buzgalom és az alig kifejezett, de nagyon is valós nacionalizmus keveréke erősítette az észak-vietnami parancsnokok és katonák elszántságát is.

Az észak-vietnamiak továbbra is attól tartottak, hogy az amerikaiak visszatérnek, de minden egyes újabb siker, amelyre nem érkezett amerikai válasz, ezt az aggodalmat egyre inkább háttérbe szorította. 1975 hajnalán az NVA egy utolsó hadjárat-sorozatra készült Dél-Vietnam területének meghódítására, ami az események olyan láncolatához vezetett, amely Saigon elestében és a 20. századi amerikai történelem leghírhedtebb felvételeinek egyikében csúcsosodott ki.

Saigon eleste: A dél-vietnami fővárosért vívott csata és a vietnami háború vége története azt vizsgálja, hogyan ért véget a háború.