Scott Joplin: Joplin: A Ragtime királyának élete és öröksége

Olvasói vélemények

A könyvről szóló kritikák rávilágítanak a vélemények megosztottságára. Egyes olvasók értékelik a gyors és könnyen hozzáférhető formátumot, amellyel felfrissíthetik történelmi ismereteiket, míg mások az életrajz szerkesztői minőségét és mélységét kritizálják, túlságosan leegyszerűsítőnek és rosszul megírtnak minősítve azt. A témához kapcsolódóan több vizuális tartalomra is vágynak.

⬤ Hozzáférhető és gyors módja a történelem megismerésének
⬤ érdekes betekintés Scott Joplinba
⬤ gyors kiszállítás
⬤ rávilágít a zeneszerző küzdelmeire és eredményeire.

⬤ Gyenge szerkesztési színvonal
⬤ úgy íródott, mint egy középiskolai projekt
⬤ nyelvtani és helyesírási hibák
⬤ minimális információ
⬤ hiányzik a mélység
⬤ több vizuális tartalomból profitálhatna.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Scott Joplin: The Life and Legacy of the King of Ragtime

Könyv tartalma:

*Képeket is tartalmaz.

*Bibliográfiát tartalmaz a további olvasáshoz.

"Amit gúnyosan ragtime-nak neveznek, az egy olyan találmány, amely itt van, hogy megmaradjon. Ezt most már a zenészek minden osztálya elismeri." - Scott Joplin.

Annak ellenére, hogy az újjáépítés évei alatt az afroamerikai nevek általában kevéssé emelkedtek zenei rangra, a fekete tehetség mind a populáris, mind a klasszikus műfajok terén bőven akadt, és a legnevesebb, napjainkban is ünnepelt zenészek között van Scott Joplin zeneszerző, aki a maga idejében kiérdemelte a "Ragtime királya" becenevet. Joplin a ragtime-ot mint zongoraműfajt olyan természetesen használta az afroamerikai táncokhoz, mint a keringő az európaiakhoz. Az új, afrikai alapú zenei nyelvezet olyan népszerűségre tett szert, hogy a zongoraraggeket hivatalos klasszikus programokon is műsorra tűzték. A műfajt eredetileg igeként használták, mint a "rágni" egy ritmust, és először "jig-zongora" stílusként emlegették. A ragtime jellemzője az off-beat ritmus, az erősen hangsúlyos első ütem, a bal kéz pedig gyors ugrásokat tesz a harmónia bevonására. A műfaj darabjai vizuálisan éppoly jellegzetesek, mint hangzásukban. A Mississippi és Missouri folyók mentén dolgozó honky-tonk zongoristák körében népszerű ragtime a 19. század végére az "amerikai könnyűzene uralkodó stílusává" vált. Az olyan tánclépések, mint a cakewalk, amelyeket a fekete bendzsójáték módozatait bemutató minstrel-show-k ihlettek, valószínűleg még sokáig nem épültek be a fehér táncba, de a fehér zenészek a dallam és a ritmus kellemes stílusaként beépítették a hangzást a saját mindennapi repertoárjukba.

A minstrel előadások napjait, amikor a fehér előadók társadalmi visszahatás nélkül öltöttek fekete ruhát, végül olyan fekete előadók váltották fel, mint Joplin és a hozzá hasonlók. Miután megszabadultak az ilyen gúnyolódásoktól, a fekete művészek szabadon készíthettek az autentikus kultúrából származó zenei kínálatot. A "rag" kifejezés Joplin szóhasználata szerint zenei fejlődést jelentett, a zenei frázis hirtelen, éles megközelítését, ami egy "rongyos mozdulatot" sugallt.

Az amerikai jazz előfutárának számító ragtime-hoz való tehetségét klasszikus műveltséggel ötvözve Joplin több száz rövid zongoraművet készített afrikai ének- és tánczenére alapozva, és fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy ezeket a fehér amerikai és európai zenei világban érvényre juttassa. A miniatűrökön túllépve Joplin az európai opera bástyájába is elmerészkedett, kiemelve ezzel a feketék azon szándékát, hogy a fekete kultúrát az oktatáson keresztül emeljék és modernizálják. Booker T. Washington, W. E. B. Du Bois és Marcus Garvey törekvéseivel párhuzamosan Joplint gyakran tekintik a felemelkedő fekete társadalom befolyásos részének, aki egy idegen, egyenlőtlenségekkel teli környezetben jeleskedett. Hírnevét az ország legjobb ragtime-játékosai között osztotta meg olyan művészekkel együtt, mint Louis Chauvin és Thomas M. Turpin, a St. Louis-i ragtime atyja, valamint Tony Jackson New Orleansban. Míg sok ragtime-művész kevésbé törődött a műfaj klasszikus világba való beillesztésével, Joplin a formális zene egyik ágának tekintette, és harcolt a műfaj elismeréséért. A klasszikus világ általi elfogadás hosszú távú érvényesítést jelentett az új műfaj számára, és ő hajlandó volt évtizedekig tartó elutasítást elszenvedni az áttörés tanújaként.

Scott Joplin: Joplin: A Ragtime királyának élete és öröksége című könyvben bemutatja, hogyan vált a 20. század egyik legnagyobb hatású zenei személyiségévé. A fontos emberekről, helyekről és eseményekről készült képek mellett úgy ismerheted meg Scott Joplint, mint még soha.