Értékelés:
A kritikák kiemelik Alexandre Dumas ügyes történetmesélését, valamint A fekete tulipánban található magával ragadó romantikát és kalandot, annak ellenére, hogy a szerkesztési problémákkal és a tempóval kapcsolatos kritikák is elhangzottak. Az olvasók nagyra értékelik a történelmi kontextust és a könyv élvezetes, gyorsan olvasható jellegét, bár egyesek úgy érzik, hogy nem éri el Dumas híresebb műveinek kiválóságát.
Előnyök:Magával ragadó és letehetetlen történetmesélés, jól kidolgozott karakterek, történelmi kontextus, édes romantika, élvezetes olvasmány, és a 17. századi témák jó ábrázolása.
Hátrányok:Szerkesztési problémák a fordításban, problémák a tempóval, néhányan kevésbé találták lebilincselőnek, mint Dumas más klasszikusait, és néhányan úgy vélték, hogy eltér a megszokott stílusától.
(58 olvasói vélemény alapján)
The Black Tulip
A Fekete tulipán egy történelmi regény és romantikus költői mű, amelyet Alexandre Dumas írt, és először 1850-ben jelent meg.
Egy 1672-es történelmi eseménnyel kezdődik, a holland nagypénztárnok, Johan de Witt és testvére, Cornelis meglincselésével, akiket lázadóknak tartottak a stadiontulajdonos III. Vilmos ellen.
Az események idején egész Hollandiában tulipánmánia uralkodott. Ebben a forgatókönyvben a fiktív főszereplő, Cornelius Van Baerle a természetes iskolához tartozott, amelynek mottója a következő volt: "A virágokat megvetni annyi, mint Istent megbántani", és így követte a szillogizmust:
"A virágokat megvetni annyi, mint Istent megbántani,".
Minél szebb a virág, annál jobban megsérti az ember Istent, ha megveti,.
A tulipán a legszebb minden virág közül,.
Ezért, aki megveti a tulipánt, mérhetetlenül megbántja Istent". (46. o., A fekete tulipán)
Haarlem városa 100 000 frankos díjat tűzött ki annak, aki fekete tulipánt tud termeszteni. A tét nemcsak a díj volt, hanem a hírnév és a becsület is. Emellett a kertész a tulipán feljegyzett nevével megörökítené a nevét a történelemben.
A jómódú Cornelius Van Baerle, Cornelius de Witt keresztfia, elkezdi a tulipántermesztés kedvelését az államában. Aztán vállalja a fekete tulipán termesztésének kihívását. Ám szerencsétlenségére szomszédja, Isaac Boxtel - aki szintén kertész - minden lépését figyeli, és sikertől tartva összeesküvésbe kezd. A sikertelen cselszövéseket követően Boxtel az irigységtől vezérelve feljelenti Van Baerle-t az igazságszolgáltatásnál, mert Van Baerle kapcsolatban áll a De Witt fivérekkel, a nemzet akkori árulóival.
Van Baerle-t hirtelen letartóztatják, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. Dumas a drámai hatás érdekében vallási hiedelmeket használ, és olyan szavakat, mint a "sors", a "gondviselés" és a "szerencsétlenség". A szerencsétlenség Van Baerle életének eseményei során nagy szerepet játszik, de a végén a Gondviselés egyik legfontosabb cselekedetévé válik, megmutatva, hogy Isten mindig irányít, mind a szomorúságban, mind a boldogságban.
Egy ilyen aktus során Van Baerle találkozik a börtönőr gyönyörű lányával, Rosa Gryphusszal. Cornelius mindent elveszít, de a tulipánhagymák hagymáit megtartotta, amelyeknek feketének kellett volna lenniük. A veszteség és a bánat közepette Rosa segít neki, hogy a börtönben termessze a virágot. A Rosa iránti növekvő vonzalma bátorságot ad neki, hogy ne adja fel a képzeletét és az elvárásait. Rosa bátor és erényes lányként jelenik meg, akit nem tartanak fogva apja vétkei, hanem erős a saját törekvéseiben.
A dráma megvilágítja, hogy meddig mehet el az irigy ember; hogy az igazakról nem feledkezik meg Isten; hogy a szerencsétlenség közepette egy nagyobb boldogság van közvetlenül előttünk, és így a kőfalak között is nőhet szerelem és virág.
Ahogyan azt a To Althea című művében híressé váltan megfogalmazza: Richard Lovelace börtönéből: "A kőfalak nem tesznek börtönt, a vasrácsok nem tesznek ketrecet". Van Baerle szabad volt, még egy börtönben is hű volt a lelkiismeretéhez. Az őrök a kezét meg tudták tartani, de a szeretet nem állt távol tőle, hogy továbblépjen. Ez utóbbi pedig nagy szerepet játszott abban, hogy bebizonyosodjon ártatlansága.
A könyv filozófiáját foglalja össze: "Néha az ember annyit szenvedett, hogy joga van ahhoz, hogy soha ne mondhassa: "Túl boldog vagyok".".
A regény eredetileg három kötetben jelent meg 1850-ben La Tulipe Noire címmel Baudry kiadónál (Párizs). A történet hasonlóságát láthatjuk az ugyanattól a szerzőtől származó Monte Cristo grófja című regényben. (wikipedia.org)
