Szatír: avagy a szavak ereje

Eredeti címe:

Satyr: or The Power of Words

Könyv tartalma:

A Szatír Huidobro utolsó regénye, amely 1939-ben jelent meg Santiagóban, amikor szülőhazájában kevés műve jelent meg nyomtatásban.

Bár ez a helyzet két évvel később két nagy verseskötet megjelenésével orvosolódott, ez a kötet az utolsó prózai műve, amely azóta többnyire elkerülte a figyelmet. A szöveg közelebbi vizsgálata azonban rávilágít arra, hogy a szerző számos irodalmi, társadalmi, politikai és filozófiai témát tartalmaz, verseinek, esszéinek és kiáltványainak számos témája visszatér a könyvben, amelynek főszereplője, Bernardo Saguen bizonyos szinten egy bukott művésznek tekinthető.

Ez a leendő író a rosszra megy, és akinek mentális összeomlása - úgy tűnik, paranoid skizofréniában szenved - és erkölcsi szétesése mintha párhuzamba állna azzal a fajta széteséssel, amelyet a szerző néhány későbbi versében láthatunk. A könyv akkor íródott, amikor Huidobro bizonytalan volt irodalmi helyzetét illetően Chilében, és sokat foglalkozik a költői alkotás gondolatával, miközben a valóság fogalma is foglalkoztatja, hogy vajon a művészi alkotások részei-e magának a valóságnak, és hogy maga a művész is része-e a valóságnak. A regény előrehaladtával Saguen egyre inkább elszakad ettől a valóságtól, amikor idegösszeomlást kap, hogy aztán a józanság és a nyugalom bizonyos fokára való visszatérése egybeessen a rémülettel, majd a teljes mentális összeomlással.

Az olvasó kezdetben vele szimpatizál, de a történtekről csak az ő szavát halljuk; narrátori megbízhatatlansága egyre nyilvánvalóbbá válik, és egyre több a nyom. Vajon minket, olvasókat egy szörnyű és erkölcstelen egoista csapott be, vagy valóban egy teljes mentális összeomlásnak lehettünk szemtanúi, amint az megtörtént? A végére a borzalmon kívül semmi sem világos.