Technika és idő, 1: Epimetheus hibája

Olvasói vélemények

A könyv Heidegger és Derrida filozófiájára támaszkodva komplex, ugyanakkor mélyreható módon vizsgálja a technológia emberi egyéniségre és társadalomra gyakorolt hatását. Bár a kortárs kontinentális filozófiához való jelentős hozzájárulásként tartják számon, sűrű stílusa sok olvasó számára kihívást jelent. A kritikusok a könyv nyomdai minőségével kapcsolatos problémákat is felvetnek.

⬤ Éles és mély elmélkedések a de-individuációról és a technológiáról
⬤ Heidegger gondolatainak értékes összefoglalása és kiterjesztése
⬤ kifizetődő azok számára, akik értékelik az összetett filozófiai érveket
⬤ a technológiáról komolyan gondolkodók számára kötelező olvasmány.

⬤ Nehéz és összetett írásmód, amely elriaszthatja az alkalmi olvasókat
⬤ egyesek szerint túlságosan formális vagy csupán játékos
⬤ a nyomtatás minőségével és esztétikájával kapcsolatos problémák rontják az olvasás élményét.

(6 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Technics and Time, 1: The Fault of Epimetheus

Könyv tartalma:

Mi az a műszaki tárgy? A nyugati filozófia kezdetén Arisztotelész szembeállította egymással a természet által alkotott lényeket, amelyeknek önmagukban volt a mozgás és a nyugalom kezdete, és az ember alkotta tárgyakat, amelyeknek nem volt önmagukban a saját termelésük forrása. Ez a könyv, a három kötetből az első, felülvizsgálja az arisztotelészi érvelést, és egy újszerű értékelést dolgoz ki, amelynek értelmében a technikai tárgyat úgy tekinthetjük, mint ami saját, lényegi, megkülönböztetett időbeliséggel és dinamikával rendelkezik.

Az arisztotelészi felfogás így vagy úgy, de egészen Marxig fennmaradt, aki a technika evolúciójának lehetőségét vélte elképzelni. A mechanika és a biológia közé ékelődve a technikai entitás heterogén erők komplexumává vált. Ezzel párhuzamosan, miközben az iparosodás a korabeli tudásrendet és a korabeli társadalmi berendezkedést is felforgatta, a technika új helyet kapott a filozófiai kérdésfeltevésben. A filozófia először szembesült egy olyan világgal, amelyben a technikai expanzió olyannyira elterjedt, hogy a tudomány egyre inkább az instrumentalitás mezejére került, amelynek céljait a gazdasági harc vagy a háború imperatívuszai határozták meg, és amelynek episztemikus státusza ennek megfelelően változott. Az ebből az új viszonyból eredő hatalom a két világháború során szabadult fel.

A szerző a technika arisztotelészi értékelésének történetén keresztül haladva a gondolkodók széles körének - Rousseau, Husserl és Heidegger, az ősontológus Leroi-Gourhan, az antropológusok Vernant és Detienne, a szociológusok Weber és Habermas, valamint a rendszerelemzők Maturana és Varela - gondolatait veszi sorra.