Egy, senki és százezer

Olvasói vélemények

Luigi Pirandello „Egy, senki és százezer” című könyve mély gondolkodásra késztet az identitásról és az önképről egy férfi többszörös személyiségével folytatott küzdelméről szóló, magával ragadó elbeszélésen keresztül. A művet bonyolult felépítése és éleslátó témái miatt dicsérik, bár egyes olvasók igényesnek vagy a vártnál kevésbé lenyűgözőnek találják.

Jól felépített, gördülékenyen áramló elbeszélés, elgondolkodtató betekintés az identitásba és az önképbe, a több személyiség briliáns feltárása, kiváló minőségű fizikai könyv, komoly olvasók számára is magával ragadó, kihívásokkal teli, mégis kifizetődő olvasmány.

Egyes példányok sérülten érkeztek, a kötési problémák miatt nehezen olvasható, megértése erőfeszítést igényelhet, az általános hatást illetően eltérő vélemények, egyesek nem találták annyira magával ragadónak, mint mások.

(62 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

One, None and a Hundred Thousand

Könyv tartalma:

Hiszen az a „Moscarda”, akinek ő magát tartotta, más volt, amikor egyedül volt, vagy a feleségével, a bérlőjével, vagy a barátaival. És több száz - nem, több ezer - további Moscarda létezett mindazok fejében, akik találkoztak vele vagy hallottak róla.

Moscarda megküzdött ezzel az új tudattal: hogy nem az volt, akinek hitte magát, és nem is az, akinek mások hitték. És a körülötte lévő emberek? Ők sem azok voltak, akiknek gondolta őket.

Így hát elhatározta, hogy - saját szavaival élve - „... figyelembe veszi, ki vagyok én, legalábbis a hozzám legközelebb állók, az úgynevezett ismerősök számára, és azzal szórakoztatom magam, hogy rosszindulatúan lebontom azt az én-t, aki számukra voltam”. Ami ezután következik, az egy sor kísérlet, amelyek célja, hogy összezavarja és összezavarja a körülötte lévőket, és bebizonyítsa, hogy ő valójában nem az, akinek hitték.

A Nobel-díjas Luigi Pirandello 15 éven át írta az Egy, egy sem és százezer című művét, amely úttörő módon vizsgálta az identitás és az én természetét.

Pirandellótól nem volt idegen az újratalálás és az identitás elvesztése. Jómódú szicíliai családban született, és úgy tűnt, hogy a végzete az lesz, hogy apját követve kénkereskedő legyen. Ehelyett ifjúkorát novellák írásával töltötte, később pedig irodalmi tanulmányokban jeleskedett.

Pirandello korai írói és tanári munkája az Istituto Superiore di Magistero di Romában elegendő volt ahhoz, hogy eltartsa magát, feleségét és három gyermekét - amit apja juttatása és felesége hozománya egészített ki.

1903-ban azonban a család tönkrement, amikor az apja által befektetett kénbányákat elárasztotta és elpusztította a víz. A családi vagyon elúszott, beleértve a felesége hozományát is. A hír annyira megrázta az asszonyt, hogy teljesen összeomlott. Az ezt követő időszakban hallucinációktól és szorongásoktól szenvedett, amelyek egész hátralévő életében elkísérték.

A betegeskedő feleség és a pénz nélkül maradt Pirandello először az öngyilkosságot fontolgatta. Ehelyett megduplázta erőfeszítéseit. Több tanári munkát vállalt, és őrült tempóban írt. Pályafutása során 7 regényt, számos novellát, verset és mintegy 40 színdarabot írt.

Az identitás kérdése újra és újra felmerül Pirandello műveiben. A Meztelenek öltöztetése című darabjában a főhősnő megpróbálja újra feltalálni magát, és minden egyes újabb identitását mások elveszik tőle. Az Élet, amit adtam neked című filmben egy anya szembesül azzal az igazsággal, hogy rég elveszett fia nem az a személy, akit a fejében megteremtett. Végül úgy dönt, hogy inkább ragaszkodik a fikciójához, minthogy szembenézzen a fiával kapcsolatos tényekkel.

Pirandello leghíresebb művében, a Hat szereplő egy szerzőt keres című regényben hat nem használt és befejezetlen szereplő sétál be egy színpadra, és követeli a rendezőtől és színészeitől, hogy meséljék el a történetüket. De természetesen a valóság és a kitaláció közötti határok elmosódnak, és a darab előrehaladtával egyre abszurdabbá válnak. Ez a darab a római premieren akkora port kavart, hogy a nézőtéren verekedés tört ki, ami arra kényszerítette Pirandellót, hogy lányával együtt elmeneküljön a színházból. Még ugyanebben az évben ugyanezt a darabot a milánói kritikusok zseniális műként ünnepelték.

Pirandello művét később az abszurd színház előfutárának tekintették, amelyben az írók az emberi lét értelmetlenségét kutatják szándékosan zavaros helyzetek és céltalan párbeszédek segítségével.

1936-ban bekövetkezett halálakor Pirandello már ismert és elismert író volt a színházi és irodalmi világban. Bár nevét ma már sokan nem ismernék, az irodalomhoz való hozzájárulása olyan neves írók későbbi munkáiban is felfedezhető, mint Jean-Paul Sartre és Nobel-díjas társszerzője, Samuel Beckett.