Pygmalion

Olvasói vélemények

A „Pygmalion” kritikái kiemelik a klasszikus darab értékét és a „My Fair Lady” musicaladaptációtól való megkülönböztetését. Az olvasók nagyra értékelik Shaw társadalmi kommentárjának és a karakterek, különösen Eliza útjának mélységét. Bár sokan élvezetesnek és tanulságosnak találják a darabot, kritikák is megfogalmazódnak a darab elavultságával, a karakterek átélhetőségével és egyes kiadások minőségi problémáival kapcsolatban.

⬤ Eredeti szöveget és jelentős történelmi kontextust tartalmaz az Előszóban.
⬤ A „My Fair Lady”-hez képest reálisabb és mélyebb témák feltárását kínálja.
⬤ Magával ragadó forgatókönyv, szellemes párbeszédekkel és társadalmi kommentárokkal.
⬤ Rövid és könnyen olvasható, így alkalmas gyors olvasásra vagy oktatási célokra.
⬤ Kiválóan alkalmas a 20. század eleji gondolkodásmód megértéséhez.
⬤ Eliza Doolittle karakterét sok olvasó erőteljesnek találta.

⬤ A karaktereket kevésbé szimpatikusnak vagy átélhetőnek ítélték.
⬤ Egyes kiadásokban a rossz formázás és a hiányzó tartalom akadályozza az olvasási élményt.
⬤ A párbeszédeket egyes olvasók elavultnak vagy szétszórtnak érezhetik.
⬤ Eliza ábrázolása frusztráló lehet, különösen Higginsszel összefüggésben.
⬤ Néhány kritikus kevésbé találta a darabot magával ragadónak, mint a musicaladaptációt.

(413 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Pygmalion George Bernard Shaw darabja, amely a görög mitológiai alakról kapta a nevét. A bécsi Hofburg Színházban 1913. október 16-án mutatták be, és 1913-ban mutatták be először angol nyelven a nagyközönségnek. Angol nyelvű bemutatójára 1914 áprilisában került sor a West End-i Her Majesty's Theatre-ben, a főszerepben Herbert Beerbohm Tree mint Henry Higgins fonetikus professzor és Mrs Patrick Campbell mint Eliza Doolittle cockney viráglány.

Az ókori görög mitológiában Pygmalion beleszeretett az egyik szobrába, amely aztán életre kelt. A mítosz általános gondolata népszerű témája volt a viktoriánus korszak brit drámaíróinak, köztük Shaw egyik hatásköre, W. S. Gilbertnek, aki Pygmalion és Galatea címmel sikeres színdarabot írt a történet alapján, amelyet 1871-ben mutattak be először. Shaw ismerhette az Adonis című musicalt és a Galatea, avagy Pygmalion fordítva című burleszkváltozatot is. Shaw darabját számos alkalommal feldolgozták, leginkább az 1938-as Pygmalion című film, az 1956-os My Fair Lady című musical és annak 1964-es filmváltozata formájában.

Shaw megemlítette, hogy Henry Higgins professzor karakterét több brit fonetikus professzor ihlette: Alexander Melville Bell, Alexander J. Ellis, Tito Pagliardini, de mindenekelőtt a mogorva Henry Sweet. (wikipedia.org)