A talaj növekedése

Olvasói vélemények

Knut Hamsun A talaj növekedése című regénye a vidéki élet, valamint az ember és a természet közötti kapcsolat elmélyült és megrendítő feltárása a 19. század végi Norvégiában. A regény Isakot, egy földművest követi, aki a föld megműveléséért és az életének felépítéséért küzd a modernitás térhódítása közepette. Míg sok olvasó értékeli Hamsun mély jellemrajzát és prózáját, egyesek aggodalmukat fejezik ki a lassú tempó és a gyermekgyilkossággal és a társadalmi hierarchiával kapcsolatos nyugtalanító témák miatt.

A könyv lebilincselő történetmesélés, a vidéki élet gazdag leírása és erős jellemfejlődés jellemzi. Az olvasók elismerően nyilatkoznak arról, hogy Hamsun képes mély kapcsolatot teremteni a földdel és az egyszerűbb életmóddal, kiemelve a mindennapi küzdelmek és győzelmek szépségét. A könyv olyan elgondolkodtató utazást kínál, amelyet sok olvasó magával ragadónak és elgondolkodtatónak talál.

A kritikusok rámutatnak az elbeszélés lassú tempójára és túlzott hosszúságára, egyes szakaszokat unalmasnak vagy unaloműzőnek minősítenek. Emellett vannak aggasztó témák, mint például a gyermekgyilkosság és a rasszizmusra utaló utalások, amelyek néhány olvasó számára rontják az általános élményt. Hamsun ellentmondásos politikai nézetei is árnyékot vetnek irodalmi munkásságára, ami kellemetlenséget okoz munkásságának teljes körű megbecsülésében.

(111 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Growth of the Soil

Könyv tartalma:

"Ez egy ember élettörténete a vadonban, egy tanya, az emberiség egységének kialakulása és fokozatos fejlődése a norvég felföldön még megmaradt, feltöltetlen, tisztítatlan területeken. Ez a föld eposza; egy mikrokozmosz története.

Uralkodó hangja a türelmes erő és egyszerűség; munkásságának fő támasza a természet és az ember közötti hallgatólagos, szigorú, mégis szeretetteljes szövetség, aki maga néz szembe vele, bízva önmagában és benne az élet fizikai eszközeiben, valamint az élettel való lelki elégedettségben, amelyet a természetnek meg kell adnia, ha a férfi méltó rá. A modern ember csak közvetve vagy közvetítőként, másokon keresztül vagy másokért néz szembe a természettel, és a bensőséges kapcsolat elvész. A vadonban a kapcsolat közvetlen és közvetlen; a földön való megvetés, magának a talajnak az érintése az, ami erőt ad.

A történet epikus a maga nagyságában, a maga nyugodt, egyenletes haladásában és nem kapkodó ritmusában, a maga hatalmas és bensőséges emberségében. A szerző nagy, mindent elnéző együttérzéssel, távolságtartóan, mégis kedvesen, istenként tekint szereplőire.

Ennél tárgyilagosabb szépirodalmi művet nehéz lenne találni - mindenesetre abban, amit régen "neuraszténikus északnak" neveztek." - W. W.

Worster "A talaj növekedése" című művének lábjegyzetéből.