Értékelés:
A könyv a pszichiátria kritikus szemléletét mutatja be, megkérdőjelezi a mentális betegség címkék legitimitását, és az egyéni autonómia mellett száll síkra. A recenzensek elismerően nyilatkoznak a modern pszichiátriai gyakorlat szempontjából való relevanciájáról, ugyanakkor aggodalmukat fejezik ki a kényszerítő kezelési módszerek következményeivel kapcsolatban.
Előnyök:Az olvasók a könyvet éleslátónak és relevánsnak találják, különösen a mentális betegség és a személyes autonómia fogalmának feltárása miatt. Sokan dicsérik Szasz kritikus szemléletét a pszichiátriai ellenőrzésről és az egyének „elmebetegnek” való minősítésével kapcsolatos etikai dilemmákról. A könyvet szilárdnak és elgondolkodtatónak írják le, és a jelenlegi pszichiátriai gyakorlat újraértékelését sürgetik.
Hátrányok:Egyes kritikusok úgy vélik, hogy bár a bemutatott gondolatok fontosak, Szasz nem kínál egyértelmű megoldásokat a mentálisan betegnek bélyegzett emberek viselkedési problémáinak kezelésére. Mások aggodalmuknak adnak hangot amiatt, hogy a könyv az igazságtalanság és a kényszerítés súlyos kérdéseit emeli ki anélkül, hogy megfelelően foglalkozna a klinikai környezetben történő gyógyítás és kezelés összetett kérdéseivel.
(5 olvasói vélemény alapján)
Cruel Compassion: Psychiatric Control of Society's Unwanted
A Kegyetlen együttérzés Thomas Szasz pszichiátriai gyakorlatokkal kapcsolatos kritikájának csúcspontja.
A pszichiátriai beavatkozásokat kultúrtörténeti és politikai-gazdasági szempontból újravizsgálva Szasz kimutatja, hogy a mentális egészséggel foglalkozó döntéshozók fő problémája ma a felnőttkori függőség. A mentálisan betegnek diagnosztizált amerikaiak millióit az orvosok nem bűnös magatartás miatt elkábítják és bezárják, az általuk elkövetett bűncselekményekért jogilag büntetlenül maradnak, és az állam támogatja őket - nem azért, mert betegek, hanem mert nem produktívak és nemkívánatosak.
Megszállottan hiszünk abban, hogy a helytelen viselkedés orvosi rendellenesség, és hogy az állam feladata, hogy megvédje a felnőtteket önmaguktól, ezért a büntetőjogi büntetéseket polgári terápiás „programokkal” helyettesítettük. Az eredmény az egyéni szabadság könyörtelen elvesztése, a személyes felelősség eróziója, valamint a személyi és vagyoni biztonság megsemmisítése - az alkotmányos köztársaságnak a jogállamiság által nem korlátozott terápiás állammá való átalakulásának tünetei. Szasz meggyőzően mutatja be, hogy amíg nem választjuk el a terápiát a kényszertől - ahogyan az alapítók is elválasztották a teológiát a kényszertől -, addig nem leszünk képesek kezelni megoldhatatlannak tűnő pszichiátriai és társadalmi problémáinkat.
Egyetlen kortárs gondolkodó sem tett többet Thomas Szasznál, hogy leleplezze az elmebajjal és a pszichiátria gyakorlatával kapcsolatos mítoszokat és tévhiteket. Most a Kegyetlen együttérzés című könyvében kijózanító pillantást vet néhány olyan elképzelésünkre, amelyeket a társadalom nemkívánatos személyeivel való humánus bánásmódunkról, és ami talán még fontosabb, önmagunkról mint együttérző és demokratikus emberekről vallunk.
