Kényszer mint gyógymód: A pszichiátria kritikai története

Olvasói vélemények

Dr. Szasz „A kényszer mint gyógymód” című könyve a pszichiátria kritikus történetét mutatja be, kiemelve annak kihívásait és a szerző szemléletét a pszichiátria gyakorlatáról. Bár a könyvet dicsérték alapos kutatásaiért, lebilincselő írásmódjáért és a pszichiátriai ipar kritikus meglátásaiért, egyes olvasók kritizálták a Szasz nézeteinek logikus magyarázatának hiánya miatt, és problémákat tapasztaltak a könyv formátumával kapcsolatban.

Jól kutatott, lebilincselő írói stílus, rendezett anyag, jelentős történelmi tényeket tartalmaz, éleslátó kritikát fogalmaz meg a pszichiátriáról, és a mentális egészségügyi gyakorlatok megértéséhez nélkülözhetetlennek tartják.

Az olvasók nehézkesnek és bonyolultnak találhatják, hiányolhatják Szasz nézeteinek következetes logikus magyarázatát; egyes példányok formázási problémákkal küszködtek, és kevés vagy egyáltalán nem tartalmaznak tényleges tartalmat.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Coercion as Cure: A Critical History of Psychiatry

Könyv tartalma:

A pszichiátria történetének megértéséhez pontos képet kell alkotni a pszichiátria működéséről és céljáról. Ebben a provokatív új tanulmányban Szasz megkérdőjelezi a pszichiátriáról alkotott hagyományos nézeteket. Azt állítja, hogy a pszichiáterek valójában nem a jóhiszemű betegségek diagnosztizálásával és kezelésével foglalkoznak. A pszichiátriai hagyomány, a társadalmi elvárás és a törvény egyértelművé teszi, hogy a kényszerítés a szakma meghatározó jellemzője.

A pszichiáterek "diagnosztizálhatnak" vagy "kezelhetnek" embereket beleegyezésük nélkül, vagy akár egyértelműen kifejezett akaratuk ellenére is, és ezek az önkéntelen pszichiátriai beavatkozások éppúgy különböznek egymástól, mint a beleegyező felnőttek közötti szexuális kapcsolat és az általunk "nemi erőszaknak" nevezett szexuális erőszak. De a lényeg nem pusztán a kényszerített és a beleegyezésen alapuló pszichiátria közötti különbség, hanem a kettő szembeállítása. A "pszichiátria" kifejezést az egyikre vagy a másikra kellene alkalmazni, de nem mindkettőre. Amíg a pszichiáterek és a társadalom ezt nem hajlandó felismerni, addig nem létezhet valódi pszichiátriai történetírás.

A pszichiátria kényszerítő jellege a múltban sokkal nyilvánvalóbb volt, mint most. Akkoriban az elmebaj a szabadságra való alkalmatlanság szinonimája volt. A tizenkilencedik század vége felé a pszichiátriai kapcsolatok új típusa alakult ki, amikor az úgynevezett "ideges tüneteket" tapasztaló emberek segítséget kértek. Ez vezetett ahhoz, hogy kétféle mentális betegséget különböztettek meg: a neurózisokat és a pszichózisokat. Azokat a személyeket, akik saját viselkedésükre panaszkodtak, neurotikusnak, míg azokat, akiknek a viselkedésére mások panaszkodtak, pszichotikusnak minősítették. Ennek az egyszerű megkülönböztetésnek a jogi, orvosi, pszichiátriai és társadalmi tagadása és annak messzemenő következményei képezik a modern pszichiátria kártyavárának alapját. A Kényszer mint gyógymód Szasz legfontosabb könyve a mérföldkőnek számító A mentális betegség mítosza óta.